Kívül tágasabb

Instant kávé: az ismeretlen Kolumbia

2016.07.31. 06:50, Kívül tágasabb , komment

A szépségversenyektől indult, és egészen izgalmas, társadalmi problémákat felvető fotókig jutott Matthew James O’Brien, aki 10 éven át járta Kolumbiát Polaroid gépével és örökítette meg az országot.

cim_ok_13.jpg

„Először 2003-ban utaztam Kolumbiára, hogy egy szépségverseny szemszögéből kiindulva bemutassam az országot. Akkor 35 mm-es színes filmet használtam, de nálam volt a Polaroid gépem is” - mesélt a kezdetekről az amerikai fotós.

A szépségversenyből aztán valami egészen más lett, ami nem csoda, hiszen Matthew James O’Brien honlapja tanulsága szerint elsősorban az emberit és a természetet örökíti meg szenvedélyesen, mert úgy tartja, a fényképeknek megvan az erejük ahhoz, hogy javítsanak az emberek életkörülményein.

A hosszú út Manizalesben, egy katedrálisnál kezdődött, ahol a gyerekek kergették a galambokat. De a fotós gyakorlatilag az egész országot bejárta, fotózott Bogotában forgalmi dugót („azt mondják, a dugó és a bűnözés a két legnagyobb probléma a nagyvárosban”), de hosszabb időt töltött el Medellínben is.

„Ott Fulbright ösztöndíjasként tanítottam három egyetemen is, önkéntesként pedig a Desearte Paz nevű programban foglalkoztam fiatalokkal, így próbálva meg lehetőséget teremtve nekik egy normálisabb életre” - emlékezett vissza.

„Fotózást tanítottam egy lányiskolában a városközpontban. Tanári karrierem legszebb időszaka volt, rengeteg portrét készítettem én is” - tette hozzá Matthew James O’Brien.

De járt Cartagenában is, ami egyfelől nagy turisztikai központ, másfelől a helyiek egy jelentős része szegénységben él. Szélsőséges városról van tehát szó, amit nagyszerűen visszaadnak az amerikai fotós fényképei is.

(Fotó: mattobrienphotography.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása