Kívül tágasabb

Halálos fordulat az év válóperében

2016.07.26. 06:48, Kívül tágasabb , 3 komment

Szomorú, de érdekes fordulatot vett az elmúlt időszak egyik legérdekesebb válópere az Egyesült Királyságban. A válást a volt modell, Christina Estrada és a szaúdi milliárdos, Walid Juffali között alig pár hete mondták ki, most kiderült, hogy az előbbi nagy szerencséjére.

christina_estrada_wallid_juffali_foto_rex_1.jpg

Nem véletlenül persze, hiszen a válópert a 61 éves Walid Juffali gyorsan romló egészségügyi állapota miatt hozták előre – a napokban pedig egy zürichi klinikán elhunyt a szaúdi üzletember.

Mivel azonban a válást már kimondták, a megítélt 75 millió fontnyi összeg jár a Pirelli korábbi modelljének. A tárgyaláson egyébként Walid Juffali betegsége (rákos volt) miatt már nem is vett részt.

Az időzítés nem volt véletlen, hiszen amennyiben nem sikerült volna ítéletet hozni az üzletember életében, úgy a (most már csak volt) feleség három éve tartó jogi küzdelme értelmetlenné vált volna.

Így most Walid Juffali örököseinek elvileg még a héten ki kell fizetni az összeget Christina Estradának, ám ez aligha fog megtörténni, hiszen rendezni kell az elhunyt ügyeit. Az amerikai születésű volt modell azt mondta, „feldúlta” a halálhír.

A történet azért messze nem az, aminek látszik, hiszen a férfi hagyta el a nőt, mi több, az iszlám törvények szerint annak tudomása nélkül vált el tőle és vett el egy másik nőt.

Az egykori modell (miként azt nemrég megírtuk) a válóperben 53 millió fontot kapott készpénzben a szaúdi üzletembertől, de ez messze nem minden, hiszen ezt még 22 millióval megtoldották különböző ingó és ingatlan vagyontárgyakkal, köztük a korábban ajándékba kapott ékszerekkel és egyebekkel, amiket a bírói döntés értelmében Christina Estrada megtarthat.

Ez rekord a brit igazságszolgáltatás történetében, nem véletlen, hogy a hölgy ügyvédei elégedetten nyilatkoztak a döntést követően: „A bíró elfogadta, hogy Walid Juffali és Christina Estrada különleges és extravagáns életmódot folytattak, és ennek tükröződnie kell az ítéletben”.

(Fotó: Rex)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása