Miközben érthető módon a kőkemény politika, a gazdaság, a britek esetleges kilépése, a menekültválság uralja az Európával kapcsolatos híreket, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a kontinens ennél jóval több is – népek együttélése. Olyan népeké, akik előszeretettel húzzák egymást. Ezekből a hol kedves, hol nem annyira szeretetteli poénkodásokból jelent meg nemrégiben egy könyv.

„A német focisták olyanok, mint a német kaja: akkor jók, ha Lengyelországból érkeztek” - szól az egyik, értelemszerűen lengyel csipkelődés, de nem maradnak le a finnek („Mi a különbség a svédek és a finnek közt? A svédeknek kedves a szomszédjuk.”) és a portugálok sem („Egy közelmúltban végzett felmérés szerint 10 spanyolból 11 érezte magát felsőbbrendűnek másokhoz képest.”).

Szomszédjaink, netán ellenségeink kifigurázása régi európai hagyomány, ami persze nem meglepő a (meglehetősen vérzivataros) közös történelmet nézve – mondta a De Qui Se Moque-t-On (Miből csinálunk viccet?) című könyv szerzője.

Romain Seignovert egészen pontosan 345 viccet gyűjtött össze a legkülönbözőbb európai országból, ezek közös vonása, hogy mind a szomszédos országokon élcelődik.

A 29 éves francia, aki korábban Spanyolországban és Németországban élt, most pedig Brüsszelben lakik, fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a viccek (legyenek bár néha kemények és nem túl finomak) mégiscsak a ragaszkodás jelei.

Romain Seignovert szerint az olaszok annyiban kivételek, hogy ők saját magukon is jókat tudnak nevetni. Például azzal a viccel, mely szerint három bizonyítéka van annak, hogy Jézus olasz volt: csak egy olasz férfi él az anyjával 30 éves koráig; csak egy olyan férfi hiszi azt, hogy az anyja szűz; és csak egy olasz férfi tartja istennek az apját.

Persze a szerző szerint a viccek azt is jelzik, hogy érdekel minket a másik, és Európa nem csak a politikáról és a gazdaságról, hanem a közös kulturális gyökerekről és az együttélésről is szól.

(Fotó: Chestnot/Getty)