Kívül tágasabb

Hány évesen vagyunk a legnépszerűbbek?

2016.04.08. 06:49, Kívül tágasabb , 7 komment

A kérdésre persze nagyon nehéz választ adni, ám egy tudóscsoport megpróbálkozott a szinte lehetetlennel, mégpedig a több mint 3 millió mobilhasználó beható vizsgálatával, a népszerűséget a barátok számával mérve.

mobilozas_2.JPG

Igenis meghatározható, mely az az életkor, amikor a legtöbb barátunk, ismerősünk van, és hogy ne húzzuk sokáig a dolgot, rögtön a poszt elején el is áruljuk a titkot: 25 évesen vagyunk a csúcson – legalábbis ebből a szempontból.

Ezt követően ugyanis elkezd csökkeni a barátok, ismerősök száma – derül ki több mint 3,2 millió mobilhasználó adataiból. Az Aalto és az Oxford Egyetem szakemberei által végzett felmérés elsősorban arra koncentrált, milyen gyakran és milyen hosszan hívunk fel másokat.

A legnagyobb változatosság 25 éves korunkig jellemez minket, utána egyre kevesebb emberrel tartjuk a kapcsolatot, a „belső körbe” ekkor már jellemzően pár barát és a család tartozik.

„Az eredményeink azt mutatják, hogy a fiataloknak több az ismerősük, ezen belül is a férfiak jobban állnak ezen a téren, mint a nők” - írták a Royal Society Open Science című lapban megjelent cikkben.

Érdekes módon 25 és 45 éves korunk között folyamatosan szűkül a társadalmi kapcsolataink köre, majd az ezt követő évtizedben (azaz 55 éves korunkig) állandósul, hogy utána megint csökkenő tendenciát mutasson.

„Az élet nagy eseményei, mint amilyen a házasság és a gyerekvállalás arra sarkallja az embereket, hogy idejük nagy részét a legközelebbi családtagokkal és barátokkal töltsék” - magyarázta Dr. Sarah Gomillion, a University of Aberdeen kutatója.

Természetesen van magyarázat az idősebb korban bekövetkező csökkenésre is, ekkor már sajnos a családtagok és barátok elvesztése, a halálesetek szűkítik a társadalmi kört, más kérdés, hogy sokan ekkor megpróbálnak új kapcsolatokat kiépíteni.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása