Tele van diktátorokkal a történelem, egyik brutálisabb (volt), mint a másik. Nyilván mindenki kapásból fel tudna sorolni közülük jó párat, most azonban öt olyat mutatunk be, akik talán kevéssé közismertek, rémtetteik azonban megérdemlik, hogy ne feledjük őket.
Ramfis Trujillo (Dominikai Köztársaság, 1961 május - október)
Rögtön első választottunk, Ramfis Trujillo azért került fel listánkra, mert története megmutatja: néhány pár hónap is elég ahhoz, hogy az ember örökre beírja a nevét a történelem fekete lapjaira.
Apja, Rafael Trujillo több mint 30 évig volt Dominika korlátlan ura, jellemző, hogy legidősebb fiát már 4 évesen ezredesnek nevezte ki. Ramfis aztán apja nyomdokaiba is lépett és azzal kezdte uralkodását, hogy kegyetlen leszámolást indított Rafael Trujillo feltételezett gyilkosai ellen.
Ramfis egyszerre volt szadista és playboy (utóbbiról csak egy jellemző történet: az ötvenes években Los Angelesben rendkívül népszerű lett egy autóra ragasztható matrica, amit jellemzően fiatal és szép nők tettek ki a kocsijukra és melyen az állt: Ez az autó nem Ramfis Trujillo ajándéka”), Párizsból visszatérve ragadta magához a hatalmat, de annyira kegyetlen volt, hogy ezt már a külföld sem nézte el neki.
Ennek következtében alig pár hónap uralkodás után a nemzetközi nyomásnak is köszönhetően kénytelen volt elhagyni Dominikát. Magával vitte apja koporsóját is, amiben a hírek szerint mintegy 4 millió dollárnyi készpénz és ékszer volt…
Spanyolországban telepedett le, ott is halt meg 1969-ben, 40 éves korában.
Horlógin Csojbalszan (Mongólia, 1936-1952)
A Mongol Forradalmi Néppárt vezetője az 1930-as évek közepén többször találkozott Sztálinnal, és lelkesen át is vette a szovjet diktátor módszereit, brutális diktatúrát hozva létre az országban.
Azzal kezdte, hogy elkezdte letartóztatni, és kivégeztetni azokat, akik párton belül veszélyt jelenthettek volna hatalmára, aztán mindezt kiterjesztette a kormányra, a hadseregre, az értelmiségre, és általában mindenkire, aki nem tetszett neki.
A Mongóliában komoly befolyással rendelkező lámák kolostorait is (egy kivétellel) felszámolta, és tömegesen végezte ki a lámákat. Diktatúrájába 25-30 ezer ember pusztult bele.
Horlógin Csojbalszan hatalmának az vetett véget, hogy 1951-ben rákot diagnosztizáltak nála, ezért Moszkvába utazott kezeltetni magát. Egy évvel később halt meg, utódja, Jumdzságín Cedenbal a hruscsovi enyhülés jegyében jóval emberségesebb rendszert épített ki.
Michel Micombero (Burundi, 1966-1976)
A hadsereg kapitánya, majd védelmi miniszter Michel Micombero alig 26 éves volt, amikor 1966-ban egy katonai puccsot vezetve elfoglalta a miniszterelnöki széket.
A kormányfői poszt Burundiban sok minden volt, csak éppen életbiztosítás nem (az ország 1962-es függetlenné válása után négy év alatt két miniszterelnököt is meggyilkoltak), úgyhogy nem is olyan nagy csoda, hogy Michel Micombero gyorsan eltörölte a monarchiát és elkergette az akkor 19 éves királyt.
Lévén maga is tuszi, értelemszerűen saját nemzetsége elitjével töltötte fel a hadsereg és a kormány vezetését, komoly feszültségeket okozva a hutuk körében.
A hutuk egy idő után fel is lázadtak, amit Michel Micombero véres eszközökkel vert le, a tömeggyilkosságokban 150 ezer – 300 ezer ember veszítette életét. A diktátor uralma éppen tíz évig, 1976-ig tartott, és legfőbb bűnei egyike, hogy elmélyítette a hutu-tuszi ellentétet, ami a 90-es évek véres kegyetlenkedéseiben csúcsosodott ki.
Yahya Khan (Pakisztán, 1969-1971)
A pakisztáni tábornok és a brit hadsereg II. világháborús veteránja 1969-ben oszlatta fel a pakisztáni kormányt és vezette be a rendkívüli állapotot. Mire két évvel később elveszítette a hatalmát, az ország keleti része Banglades néven függetlenné vált, és Pakisztán újabb háborút veszített Indiával szemben.
De nem emiatt került fel a listánkra, hanem azért, mert ez alatt a két év alatt félmillió bengálit és más kisebbséghez tartozót mészároltak le. 1971 márciusában egy kelet-pakisztáni szakadár mozgalom leverésére adott parancsot, aminek következtében 10 millió ember kényszerült elhagyni otthonát.
Egy 1971 februári találkozóról készült felvétel tanúsága szerint Yahya Khan parancsot adott 3 millió szeparatista és támogatóik lemészárlására. Ennyien ugyan nem haltak meg, de az év végére több százezer volt az áldozatok száma. Ez már túl sok volt, Yahya Khant megfosztották az elnöki poszttól és belső száműzetésbe kényszerült egészen 1980-as haláláig.
Francisco Macías Nguema (Egyenlítői-Guinea, 1968-1979)
Az ország első elnöke nemes egyszerűséggel egy paranoid kleptokrata volt, aki azzal kezdte, hogy élethosszig tartó vezérnek neveztette ki magát, majd amit tudott, lenyúlt az ország javaiból.
A hírek szerint Egyenlítői-Guinea nemzeti kincseinek egy részét bőröndben tartotta a saját ágya alatt, és a volt spanyol gyarmat 300 ezer fős lakosságának körülbelül egyharmadát legyilkoltatta vagy száműzetésbe kényszerítette.
Gyűlölte az iskolázott embereket, munkatáborokat állított fel, ahol borzalmas körülmények között dolgoztatta őket. Olyannyira, hogy egy látogató úgy írta le az uralma alatt országot, mint Afrika koncentrációs táborát.
Rémuralma jellemző módon ért véget: 1979-ben saját unokaöccse puccsolta meg és végeztette ki.
További hasonló érdekes történeteket itt lehet olvasni.
