Kívül tágasabb

Furcsa vécék a nagyvilágból

2015.11.19. 06:41, Kívül tágasabb , 4 komment

Világszerte 2,4 milliárd ember szenved a megfelelő higiéniás körülmények hiányától, és egymilliárdan vannak azok, akik még mindig a szabadban kénytelenek elvégezni kisebb és nagyobb dolgukat. Ma van az ENSZ által szervezett Vécé Világnap.

cim_ufo_foto_exclusivepix_media.jpg(fotó: Exclusivepix Media)

A helyzet messze nem annyira vicces, mint amennyire elsőnek látszik, hiszen a fent említett, elképesztő mennyiségű ember nem csak hogy nem jut megfelelő lehetőségekhez, de a megfelelő higiénia hiány járványokhoz vezet, ráadásul a lányok és a nők az erőszaknak is ki vannak téve dolguk nyilvános elvégzése közben.

„Biztonságos vécék nélkül a nőkre és a lányokra az erőszak veszélye leselkedik, amikor kimennek otthonukból, hogy könnyítsenek magukon. A lányok vonakodnak iskolába járni, ha nincs normális vécé” – mondta a két évvel ezelőtti ENSZ-közgyűlésen a szingapúri delegációt vezető Mark Neo.

piszoar_1_foto_flickr_com_kuyata.jpg(fotó: flickr.com / Kuyata) 

Ami a betegségeket illeti: évente 600 ezer (!) ötévesnél kisebb gyerek hal meg hasmenés következtében, és legalább ennyire sokkoló adat, hogy a fejlődő országokban az 5-9 éves gyerekek közel fele (47 százaléka) szenved férges megbetegedésben, ami szintén a nem megfelelő higiénés viszonyok miatt alakul ki.

Idén a nemzetközi nap a higiénia és a táplálkozás közti összefüggésekkel foglalkozik, arra hívva fel a figyelmet, milyen kapcsolat van a megfelelő vécék és az egészség között.

fenykepezogep_foto_exclusivepix_media.jpg(fotó: Exclusivepix Media) 

A nap célja felhívni a figyelmet azokra, akik nem olyan szerencsések, mint mi itt, a nyugati féltekén, ahol a vécé olyan alapdolog, ami nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket. A világ más részein azonban ez egyáltalán nem egyértelmű, holott a tiszta víz és a megfelelő higiénikus viszonyok alapvető emberi jognak számítanak.

A legrosszabb a helyzet Afrika szubszaharai részében, ahol csak minden harmadik ember jut megfelelő minőségű vécéhez.

Az ENSZ 2013-ban jelölte ki november 19-ét Vécé Világnapnak. A nem megfelelő higiénés körülmények között dolgukat végzők 80 százaléka 22 országban (például Brazíliában, Kínában, Indiában, Indonéziában, Kambodzsában, Etiópiában, Kenyában) él az ENSZ adatai szerint.

auto_foto_urinal_net.jpg(fotó: urinal.net) 

Elgondolkodtató az is, hogy minden egyes, a higiéniára elköltött dollár öt és félszeresét hozza vissza azzal, hogy az emberek egészségesek maradnak. A rossz higiénia viszont a bruttó nemzeti össztermék 0,5-7 százalékát viszi el.

Hogy azért némi lazaságot is csempésszünk a posztba, a képeken láthattok pár egészen sajátos WC-t a nagyvilágból (sok közülük Kínában található, ahol a jelek szerint valamiért rá vannak kattanva a különleges vécékre).

elefant_foto_exclusivepix_media.jpg(fotó: Exclusivepix Media)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es