Kívül tágasabb

Anna Kurnyikova, akit felfalt a marketingszörny

2015.11.15. 06:41, Kívül tágasabb , 6 komment

Nem sok nagyobb sztár volt a sportvilágban a 90-es években Anna Kurnyikovánál. Az orosz teniszező még mindig csak 34 éves, szóval akár még játszhatna is, ehhez képest már több mint egy évtizede felhagyott az aktív sporttal. Tehetsége alapján többre volt hivatott, mint amit elért, de a hírnév végül maga alá temette. Vagy mégsem?

cim_foto_instagram_com_annakournikova.jpg

Még alig volt 22 éves, amikor 2003-ban a sportvilág egyik legfényesebb (de legalábbis legjobban eladható) csillaga, Anna Kurnyikova bejelentette, hogy sorozatos hátsérülései miatt felhagy az aktív sporttal.

Amit elért, nem volt kevés: volt 8. az egyéni világranglistán és első párosban, utóbbiban Martina Hingis oldalán két Grand Slam-tornát is megnyert, és még nem volt 16 éves, amikor elődöntőt játszott Wimbledonban.

martina_hingisszel.jpgMartina Hingisszel

Amit elért, kevés volt: soha nem tudta megkoronázni pályafutását egyéni tornagyőzelemmel, így soha nem tudott a legnagyobbak közé kerülni, legalábbis ami a sportteljesítményt illeti. Különösen ahhoz képest volt kevés, amit elért, hogy nevelőedzője, a legendás Nick Bollettieri anno azt mondta a még gyerek sportolóról: nem az a kérdés, hogy feljut-e a csúcsra, hanem az, miként lehet majd sokáig ott tartani.

gyerekkent.jpg

A szexepil mindent visz

Furcsán hangzik, de igaz: sportolói sikereit nagyban hátráltatta káprázatos külseje, ami ugyanakkor korábban a női teniszben nem látott szponzori szerződéseket hozott neki, és tette az internetkorszak hajnalának legnagyobb sztárjává, lett a legtöbbet google-özött nő (még vírust is készítettek a nevével, ami 2001-ben a róla készült meztelen képek ígéretével ingerelte kattintásra a gyanútlan áldozatokat).

„A kőművesek ugyanúgy teniszt néztek, mint az üzletemberek. A sportág többé nem a klubtagok kiváltsága volt” - nyilatkozta a CNN összeállításában Kurnyikova egyik korábbi edzője, Ken Merritt.

A tornaszervezők is lecsaptak persze a lehetőségre, megpróbálták minél jobban kiaknázni a népszerűségét, nem ritkán sokkal központibb helyet biztosítva neki a versenyeken, mint amit játéka alapján megérdemelt volna. Ami persze felettébb bökte a többiek csőrét – mondta Ben Rothenberg szakíró.

A marketingszörny

Csakhogy amit nyert a réven, az elveszítette a vámon, hiszen a hatalmas felhajtás nem tett jót a sportteljesítményének, elvonta a figyelmét. A profi sportolók menedzselésével foglalkozó David Skilling szerint például ez volt az egyik legfőbb oka annak, hogy az egyébként szikrázóan tehetséges játékos sosem nyert egyéniben komoly tornát.

fiatal_teniszezokent.jpg

„Az egész jelenség egy marketingszörnnyé vált, ami végül felfalta önmagát. Túl gyorsan kapott meg túl sok mindent, és ez nem volt hosszú távon fenntartható” - vélte a szakember, hozzátéve, hogy ha ma ő irányíthatná az akkori Anna Kurnyikova médiaszereplését, erősen visszafogná azt, és megpróbálná leépíteni a szexszimbólum státuszt.

„Egy profi sportoló nagyon rövid ideig van karrierje csúcsán, így ha valami elvonja a figyelmét, az hatással van a játékára, ami nem jó” - fogalmazott David Skilling.

Aki utoljára nevet

Nagy kérdés persze az, hogy a marketingszörny falta-e fel Anna Kurnyikovát, vagy fordítva. Hiszen sportpályafutásából nem hozta ki a maximumot, ugyanakkor azért pályafutását a legtöbben gondolkodás nélkül elfogadnák, ráadásul utat tört olyan sztároknak is, mint mondjuk Maria Sarapova.

szexi.jpg

A magánélete is sikeresnek mondható, hiszen lassan másfél évtizede van együtt (kisebb-nagyobb megszakításokkal) Enrique Iglesias énekessel, valóságshowja van és a mai napig jelen van a sztárvilágban.

Ha pedig az általa megkeresett pénzeket nézzük, akkor egyértelmű győztes, hiszen bár profi sportolóként „csak” 3,5 millió dollárt teniszezett össze, reklámszerződései ennek háromszorosát hozták – évente, köszönhetően az olyan márkákkal kötött szponzori megállapodásoknak, mint az Adidas, az Omega, vagy a Berlei.

(Fotók: instagram.com / annakournikova)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Anna Kurnyikova

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása