Még rutinos sofőrként is megvakartuk a fejünk tetejét, amikor megláttuk ezeket a képeket, mert ami ezen a kínai úton van, az sok minden, csak nem megnyugtató. Egy dolog, hogy mennyire kanyargós, a másik viszont a keskenysége, és persze a rajta látható forgalom.
(fotó: People's Daily)
Körülbelül 4 kilométer hosszan kanyarog ez a hegyi út Kínában, és ugyan kétségtelenül gyönyörű, és szuper látvány lehet végigmenni rajta, a mi ízlésünknek kissé keskeny, és a kényelmesnél kicsit (nagyon) többen közlekednek rajta.
Mindenesetre aki tériszonyos, az inkább neki se induljon a Hubei tartományban, Enshi közelében fekvő útnak, amit a People's Daily kínai lap szerint körülbelül 30 éve vágtak a hegy oldalába a helyiek.
Mondjuk annyi azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy a rengeteg (körülbelül 150) dzsip egy szervezett túra keretében gördült végig nemrégiben az úton, így aki belevágott, az számíthatott a tömegre (és remélhetőleg arra is, hogy senki sem jön majd szembe).
Mindenesetre az út egyike a környék nagy látványosságainak, évente több ezren látogatják meg, és ha nem kell autóval végigmenni rajta, akkor mi is elnéznék arra.