Kívül tágasabb

Így változtak a koleszok egy évszázad alatt

2015.06.13. 06:43, Kívül tágasabb , 1 komment

Nyakunkon az egyetemi felvételik időszaka, sok fiatalnak most dől el, hogy a következő éveit hol tölti majd – esetleg egy egyetemi kollégiumban. Ami amellett, hogy nagy kaland, nagy változást is jelent sokak életében.

cim_67.jpg

Az első egyetemi kollégiumot az 1320-as években alapították (hol máshol, mint Oxfordban – a kolesz épületében ma egyébként egy kávézó található), de a Harvard legrégebbi hálóterme is megvan már 300 éves.

A hálók persze sokat változtak az évtizedek során, most azonban megleshetjük kicsit azt is, hogyan is ment végbe ez a változás. Mindezt az amerikai University of Wisconsin-Madisonnak köszönhetően, lévén az egyetem elérhetővé tette archívuma egy részét.

A fotók közül az elsők még a XIX. század utolsó éveiben készültek, és érdekes látni, mi az, ami megváltozott és mi az, ami nem közel 120 év alatt. A modernizáció természetes (a mai modern nyugati kollégiumok nagy részében természetes például a légkondi, a wifi), ugyanakkor van, ami nem változott.

Ilyen például a barátok / barátnők ágy fölé aggatott képe, és persze a laza bulihangulat, az együttlógás hangulata. Azért az is jól észrevehető, hogy a hatvanas-hetvenes évektől alapvető változás állt be, és nem csak azért, mert színesek lettek a képek... (További képek itt láthatók.)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása