Vannak olyan munkakörök, amikért az ember némi túlzással ölni is tudna. Hiszen ki ne szeretne luxushelyeken utazgatva filmet forgatni, vagy cikkeket írni, vagy ki ne álmodott már arról, hogy egy jónevű étteremben szakács, és alighanem sokan vannak, akik gyerekkorukban építészek szerettek volna lenni. A valóság azonban gyakran jóval kiábrándítóbb, mint az álmok – ma ilyen munkákat mutatunk be.
Ki ne szeretné, ha az lenne a foglalkozása, hogy össze-vissza utazgat a világban, és cikket / könyvet ír, netán filmet forgat a különböző helyszínekről? Persze ha a színfalak mögé nézünk, akkor rögtön nem ilyen szép a kép. Egyfelől ott a pénz kérdése, hiszen az újságírói szakmában egyébként is csökkentek a fizetések (külföldön is…) az elmúlt években, ráadásul ha mindezt szabadúszóként csináljuk, még rosszabb a helyzet. Ilyenkor ugyanis heti egy cikknél többet aligha tudunk megírni, ami jelentősen csökkenti a bevételeinket, ha pedig státuszban vagyunk, akkor nem fogunk állandóan utazgatni és írogatni, szóval nincs miről beszélni.
Ami ennél is rosszabb, hogy ha nem szeretnénk kiírni magunkat (szó szerint…) a jövőbeli meghívásokból, akkor nem árt, ha khmmm…. udvariasan fogalmazzuk meg mondanivalónkat, azaz jórészt dicsérjük a helyet.
Arról nem is beszélve, hogy ez a szakma is csak módjával jó: a rengeteg utazás egy idő után elveszíti a varázsát. Gondoljunk csak arra, milyen lenne éllandóan társasutazáson lenni egy csomó emberrel összezárva – miközben még dolgozni is kellene.
2. Séf
Az utóbbi években nagyon felkapták ezt a munkát, pedig séfnek, szakácsnak lenni a hétköznapokban minden, csak nem divatos, kreatív meló. Miként a legendás Anthony Bourdain írta, alig két évtizede csak akkor ment az ember konyhára dolgozni, ha büntetett előélete volt, vagy kábítószerfüggőként élt – a munka ugyanis sok és rosszul fizetett volt.
Utóbbi nem sokat változott, ráadásul a kevés kivételtől eltekintve a fizetés sem olyan hatalmas – alighanem jobban járunk hát, ha keresünk valamilyen jól fizető állást, szabadidőnkben pedig főzőcskézünk.
3. Reklámipari szakember
Nem meglepő, hogy a reklámipar mindig is trendi és vonzó területnek számított, ám a médiaipar átalakulásával ez a terület is változott, és nem feltétlenül előnyére. A globalizáció és a technológiai változások nyomán nem sok nyoma maradt az elsőosztályú repülőutaknak, ellenben az ember ülhet az íróasztalánál SEO-statisztikákat böngészve, miközben megpróbál olyan háromszavas szlogeneket kitalálni, amelyek 15 nyelven ütnek. Ráadásul már a fizetés sem az, mint régen.
4. Építész
Valószínűleg elég kevés olyan ember van, aki valamikor tinédzserkorában ne szeretett volna építész lenni. Akkor aligha arról álmodott, hogy apró-cseprő melókat, átépítési munkákat, fürdőszoba áthelyezéseket tervez majd meglehetősen visszafogott fizetésért cserébe. A verseny nagy, az utóbbi 6-7 év pedig bebizonyította, hogy a válság is csúnyán be tud tenni ennek a szakmának (is).
5. Kezdő befektetési bankár
Alighanem erre a szakmára is igaz, hogy igazán akkor jó, ha az ember már sok éve csinálja és eljutott arra a szintre, ahol az igazán nagy pénzek mozognak. Addig azonban el is kell jutni, és az már nem annyira vicces és vonzó. Hosszú éveken keresztül kell iszonyatos mennyiségű gürimunkát elvégezni ahhoz, hogy (némi szerencsével) a nagy pénzek közelébe juthasson az ember.
Nagy-Britanniában például (a Daily Telegraph összeállítása szerint) a 90 órás munkahét az alap ebben a szakmában, ami hazavágja a párkapcsolatokat (már ha egyáltalán vannak), és nagyon beszűkíti a szocializációs lehetőségeket is.
A pénz persze nem rossz, de amikor látod, hogy körülötted mekkora pénzek mozognak (és hogy a főnökeid ötször annyit keresnek), nem is annyira boldogító. Arról pedig már csak halkan beszélünk, hogy a válság óta milyen ellenszenv övezi a bankárokat…
