Kívül tágasabb

A hétköznapi Amerika képei

2014.10.17. 06:42, Kívül tágasabb , 1 komment

Őszintén bevalljuk, tegnap még mi sem ismertük Garry Winogrand nevét, ám akkor belefutottunk a fotóiba, és annyira megtetszettek, hogy úgy éreztük, megérdemel egy posztot. A harminc évvel ezelőtt, 56 éves korában elhunyt művész fő témája a hétköznapi Amerika volt, úgyhogy a segítségével bepillantást nyerhetünk több évtized amerikai mindennapjaiba.

Az 1928-ban New Yorkban született Garry Winogrand korának egyik kiemelkedő fotósa volt, és rendkívül termékeny is, így amikor 1984-ben a mexikói Tijuanában elhunyt, 6500 tekercs előhívatlan film maradt utána.

A héten Párizsban nyílt kiállítása, melyen eddig még be nem mutatott munkáit is meg lehet majd nézni. Noha Európában talán kevesebben ismerik, Amerikában a fényképészet egyik mesterének tartják, olyanokkal emlegetik együtt a nevét, mint Walker Evans, Robert Frank, Lee Friedlander, és William Klein.

Garry Winogrand az ötvenes évektől kezdte fotózni az amerikai utcák mindennapjait, elsősorban New Yorkban. A mostani kiállítását részben a San Francisco-i Museum of Modern Art (SFMOMA) és a washingtoni National Gallery of Art anyagából válogatták, ezeket az ikonikus képeket egészítik ki a korábban nem látott alkotások, azaz tulajdonképpen egy életmű-kiállításról beszélhetünk.

„A fotógráfiában nincs még csak megközelítő méretű és minőségű, eddig részben feldolgozatlan életmű, ez a kiállítás pedig nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy első alkalommal megpróbáljon átfogó képet adni a munkásságáról” – mondta Leo Rubinfien kurátor, egyben Winogrand baráti körének tagja az 1970-es években.

A kiállítást a francia főváros Jeu de Paume nevű műtermében tekinthető meg jövő februárig.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása