Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kívül tágasabb

Szex az egyetemeken

2014.09.16. 06:43, Kívül tágasabb , 17 komment

Miközben Magyarországon a gólyatáborok körül áll a bál, addig Nagy-Britanniában sem nyugszanak a kedélyek (hiába, kezdődik az őszi szemeszter), ott ugyanis egy felmérésből az derült ki, minden negyedik hallgatót ért már nem kívánatos szexuális közeledés. És ez még nem minden…

A brit National Union of Students (a hallgatók érdekvédelmi szervezete) készített felmérésben 2156 lányt és fiút kérdeztek meg. A válaszadók egyharmada azt állította, kapott már nem kívánatos szexuális megjegyzést a testével kapcsolatban, míg minden negyedikhez már szexuálisan is közeledtek akaratán kívül (a nők esetében ez az arány egyharmad).

„A statisztikák azt bizonyítják, mennyire elterjedt a jelenség a campusokon, ugyanakkor az egyetemek folyamatosan azt hangoztatják, hogy semmi gond, a megfélemlítés, a félelem nem létező jelenségek – nos, a felmérésünk teljesen mást mutat” – mondta a szervezet elnöke.

Toni Pearce egyúttal arra is felszólított, hogy ideje lenne véget vetni a „pasikultusznak” az egyetemeken. Nem beszél a levegőbe, hiszen több olyan közösség is létezik (például a Unilad vagy a Lad Bible), amelyekkel kapcsolatban már többször felmerült a nőgyűlölet és az erőszakkultúra vádja. A NUS elnöke éppen ezért úgy vélte, intézményeken átívelő, közös stratégia kidolgozására lenne szükség.

A felmérést kitöltők 60 százaléka azt állította, soha még csak nem is hallott arról, hogy egyetemének lenne házirendje, amely tiltaná vagy legalábbis kordában tartaná a szexuális tartalmú beszélgetéseket, megnyilvánulásokat, a nem kívánatos szexuális közeledéseket, a csoportos megfélemlítéseket vagy a szóbeli erőszakot.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása