Kívül tágasabb

Színészek, akik a Harvardon végeztek

2014.08.11. 06:49, Kívül tágasabb , 19 komment

A Harvard Egyetemet nemrégiben választotta meg a világ legjobb felsőoktatási intézményének a Center for World University Rankings, amerikai elnökök, üzletemberek sora végzett ott. No és színészek is, akik között akad pár olyan, akikről valószínűleg nem gondolta volna.

A Harvard Egyetemet 1636-ban alapították, és egyértelműen a világ egyik legnevesebb felsőoktatási intézménye. Így aztán nem meglepő, hogy rengeteg híres politikus, üzletember és művész koptatta padjait.

Csak mutatóba néhány név például az amerikai elnökök közül: a jelenlegi államfő Barack Obama, aztán elődje, George W. Bush is oda járt, de harvardi diák volt Franklin Delano Roosevelt, John F. Kennedy és Theodore Roosevelt is, az alelnökök közül pedig például Al Gore.

Minket azonban most a színészek érdekelnek, akik közül most ötöt emelünk ki. Akad, akiről köztudott, hogy a Harvardra járt, de akad talán olyan is, akiről ez eddig nem volt közismert.

Dean Norris

Itt van például Dean Norris, a Totál szívás és az A Bura alatt sztárja, aki 1985-ben diplomázott a társadalomtudományok terén. Ráadásul elsőgenerációs értelmiségiről van szó.

Matt Damon

Matt Damonról talán közismertebb, hogy a Harvardra járt (mást ne mondjunk, ott van az első nagy sikert hozó filmje, a Good Will Hunting), ám az 1988-as első év után rögtön egy év szünetet vett ki, hogy részt vehessen a Rising son című tévéfilm forgatásán.

A szünet aztán olyan jól sikerült (karrierje pedig olyan jól beindult), hogy végül nem is sikerült az egyetem befejezéséhez szükséges elegendő kreditet összegyűjtenie, de 2013-ban megkapta a Harvard művészeti díját a szórakoztatóiparban végzett tevékenysége elismeréséül.

Natalie Portman

Matt Damonnal ellentétben (a nyitóképen látható) Natalie Portman lediplomázott, méghozzá 2002-ben pszichológiából. Professzorai szerint a színésznő ragyogó elme, a neuropszichológia és a jog összefüggéséről írt dolgozata a lehető legmagasabb A+ osztályzatot kapta, mi több, professzora később kutatói asszisztensként alkalmazta.

Rashida Jones

A Social network – A közösségi hálóból és a Városfejlesztési osztály című sorozatból is ismert Rashida Jones 1997-ben végzett a Harvardon, méghozzá vallástörténetből és filozófiából. Mielőtt beindult volna színészi karrierje bíró vagy elnök szeretett volna lenni (nem aprózta el...).

Tommy Lee Jones

Végezetül ejtsünk szót Tommy Lee Jonesról is, aki jó régen, 1969-ben diplomázott a Harvardon angol irodalomból, méghozzá cum laude. Elég jó társaságban tanult, hiszen egyik szobatársa egy bizonyos Al Gore volt, aki a kilencvenes években Bill Clinton alelnöke volt, majd hajszál híján kapott ki George W. Bushtól az elnökségért folyó versenyben.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása