Kívül tágasabb

Egyre több a szexbűntény az egyetemeken

2014.06.11. 06:45, Kívül tágasabb , 11 komment

Egyre több a szexuális bűncselekmény az amerikai egyetemeken, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a többi bűnelkövetés száma csökkent. Az okokat egyelőre senki sem ismeri.

Az elmúlt tíz évben alaposan megugrott az amerikai főiskolákon és egyetemeken elkövetett szexuális bűncselekmények száma – derül ki az Oktatási Minisztérium napokban közzétett jelentéséből.

A legutolsó ismert összesített és elemzett adat 2011-es, ezek szerint 3330 ilyen erőszakos bűncselekmény történt, ami 52 százalékos (!) emelkedés a tíz évvel korábbi 2200-hoz képest. Érdekesség, hogy az összes többi kategóriában (például a betörés, autólopás, stb.) csökkent a bűncselekmények száma.

Javult a helyzet az általános és középiskolákban is, ráadásul húszéves viszonylatban, hiszen míg a 12-18 évesek körében 1992-ben ezer főre 181 bűntett jutott, addig két évtizeddel később már csak 52. Érdekesség, hogy az áldozatok között több a fiú, mint a lány.

Az általános és középiskolákban 2010 júliusa és 2011 június vége között 31 gyilkosság és öngyilkosság történt (ez nem szükségszerűen jelent gyermek áldozatot, csak helyszínt). A 2010-11-es iskolaévben 11 iskoláskorú gyermeket öltek meg az oktatási intézményekben, hárman pedig öngyilkosok lettek.

Más kérdés, hogy szakértők szerint nehéz messzemenő következtetéseket levonni ezekből az adatokból, már csak azért is, mert azokban például nem szerepel a 2012 decemberében a newtoni Sandy Hook Általános Iskolában történt lövöldözés, melyben 20 diákot és 6 tanárt mészárolt le egy fegyveres.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es