Kívül tágasabb

Egy szexi hirdetéssel minden eladható?

2014.05.08. 06:45, Kívül tágasabb , 3 komment

Ez az alapvetés, ami sok esetben igaz is, éppen ezért most egy abszolút rendhagyó és fontos témára próbálják meg az alkotók így felhívni a figyelmet. Méghozzá a Save the Children legújabb kampányára, mellyel azt próbálják meg eljuttatni a köztudatba, hogy naponta 800 anya és 18 ezer gyerek hal meg megelőzhető okok miatt.

Save the Children szexi.jpg

Az alaphelyzet szerint reklámfilm készül szexi modellekkel, akiknek a szokásos szövegeket adják a szájába: „mik a legmélyebb vágyaid? a vágy az én társam…, mi az, hogy szexi?” egy bizonyos pontig…

Az utasítás az, hogy szexin, csábítóan kell előadni, amit eléjük raknak, aztán egyszer csak jön az a bizonyos mondat. A feladat, hogy hogyan lehet előadni azt szexin, hogy fegyveres konfliktus, tüdőgyulladás, hasmenés, malária és a többi olyan ok, amiért anyák és gyerekek halnak meg feleslegesen és idő előtt. 2012-ben 6.6 millió öt éven aluli gyermek halt meg.

A modellek bele is zavarodnak a szerepbe, van, aki elakad, inkább sétálni megy. Van, aki kifejezetten rosszul érzi magát a helyzettől, aminek a lényege az, hogy attól, hogy valami nem szexi, lehet nagyon fontos ügy, amire oda kell figyelni. Hiszen a világ fegyveres konfliktusaiban és a természeti katasztrófákban az áldozatok 75 százaléka nő és gyermek.

A Save the Children a videót anyák napjára időzítette (Amerikában május második vasárnapja), és az sem véletlen, hogy most jelent meg szokásos országjelentésük (szám szerint a 15.) arról, hogy hol a legjobb és hol a legrosszabb anyának és gyermeknek lenni a világon. Finnországban vannak a legjobb és Szomáliában a legrosszabb körülmények.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása