Kívül tágasabb

Mussolini szülőhelyén elrettentő múzeum nyílik

2014.04.27. 06:55, Kívül tágasabb , 3 komment

Legalábbis az lenne a város, Predappio, polgármesterének célja, hogy a fasiszta eszmék árnyoldalait, és az olasz diktátor erőszakos, véres múltját mutassa be az embereknek. A polgármester motivációja még inkább érthető, ha tudjuk, hogy a város egyébként az újfasiszták „zarándokhelye” a diktátorhoz való kötődése miatt.

A polgármester Giorgio Frassinetti azt szeretné, ha a kulturális központ a történelem egy fontos szeletéről tudósítana, de nem a fasiszta diktátor dicsőítésének, hanem az elgondolkodás, a reflexió helye lenne. A múzeum a jelenleg elhagyott Casa del Fascio-ban kapna helyet, ami az 1930-as években épült Mussolini kezdeményezésére, hogy szülőhelyének dicsőségét növelje.

Háromszor is megemlékeznek Mussoliniről követői egy év alatt, a születése, halála és az 1922-es római menetelés évfordulóján. Mussolini 1919-ben alapította a fasiszta pártot munkanélküli háborús veteránokból, ők lettek a fekete ingesek, akik a politikai ellenfeleket félemlítették meg.

1922-ben vette át a hatalmat a római menetelés után. Három év múlva pedig a tejhatalmat, innentől hívta magát a Ducénak. 1945-ben olasz partizánok végeztek vele, amikor el akarta hagyni az országot. Teste kalandos úton került Predappióba, ahol ma is évente 100 ezren látogatják a sírját.

A városban 2001-ben nyitották meg az „Emlékek Házát”, az üzletek tele vannak Mussolini-szuvenírekkel. A Duce hetven éve halott, de Torino csak most fosztotta meg az 1924-ben neki adományozott díszpolgári címtől. Unokája, Alessandra pedig Silvio Berlusconi pártjának képviseletében indul az Európai Parlamenti választáson.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása