Kívül tágasabb

Ennél durvább diszkókat még nem láttál

2014.03.22. 06:48, Kívül tágasabb , 38 komment

Ha azt hiszed, már mindent láttál, ami a hétvégi diszkószcénában csak elképzelhető, akkor nézd meg ezeket a képeket, és rögtön rájössz, hogy az semmi nem volt ezekhez az egykori kultúrházakhoz képest.

cím_197.jpg

Andrew Miksys az Egyesült Államokban, Seattle-ben született, de litván gyökereit soha nem tagadta, és éppen ennek köszönhetően gondolta úgy, hogy körülnéz, milyen szórakozási lehetőségei vannak az ősei országában élő fiataloknak.

A fotós 2000-től 2010-ig járta a litván vidéki diszkókat, és amit talált, az egészen elképesztő – és most nem a gázmaszkokra, Lenin-festményekre és a Szovjetunió egyéb idejétmúlt relikviáira gondolunk.

Hanem arra a hangulatra, amit ezek a – korábban jellemzően „kultúrként” működő – épületek nyújtanak bő egy évtizeddel a rendszerváltás után is. A képek egyszerre sugallnak reménytelenséget, változatlanságot, és van bennük valami nagyon durva lepusztultság is, ami alighanem elég sok volt szocialista országra jellemző.

Andrew Miksys műveit egyébként bemutatták már a New Orleans-i Művészeti Múzeumban, a vilniusi Kortárs Művészeti Központban, és Amszterdamban a De Appel Kortárs Művészetek Központjában is.

A litván vidéki diszkókat bemutató fotókból egyébként könyv is készült.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása