Kívül tágasabb

Nagyi és papó, a hétköznapi szuperhősök

2013.11.18. 06:50, Kívül tágasabb , komment

Kisgyerekként szuperhősként tekintünk a nagyszüleinkre (talán a nagyi sütijei és mindenre kiterjedő figyelme is teszi), aztán ahogy múlnak az évek, úgy öregednek meg a szemünkben. Utóbbit szerette volna megváltoztatni egy holland művész, bebizonyítva: az idősebbek is lehetnek lazák és viccesek.

cím_159.jpg

Az eindhoveni Design Akadémián tanuló Yoni Lefevre azért találta ki az idősek életerejét hangsúlyozó Grey Power projektet (ugye emlékszünk még a kilencvenes évek Girl Powerjére?), hogy bebizonyítsa: a korral nem szükségszerű a humorérzék, a lazaság elvesztése.

Ennek érdekében megkért négy 10-11 éves gyereket, rajzolják le nagyszüleiket a számukra legjellemzőbb helyzetben, illetve amilyennek legszívesebben elképzelik őket. A gyerekek rajzain boldog, energiával teli időseket látunk, akik élvezik az életet és egyszerre több dologgal is képesek foglalkozni.

A projekt igazán különlegessé attól vált, hogy Yoni Lefevre megkérte a lerajzolt nagyszülőket, hogy jelenítsék is meg egy fotó kedvéért mindazt, amit unokáik lerajzoltak róluk.

A kosztümök és a kellékek elkészülte után jöhettek a galériában is látható fotók, melyek nem csak azt bizonyítják, hogy a nagyszülőknek igen jó a humorérzékük, de azt is, hogy mindenre képesek az unokáikért.

„Remélem, sikerül hozzájárulnom ahhoz, hogy egy jóval színesebb és pozitívabb kép alakuljon ki a korosodásról" – mondta Yoni Lefevre a projekt kapcsán.

Nektek milyen emlékeitek vannak a nagyszüleitekről?

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása