Kívül tágasabb

Nyomorba dönt a mobil

2013.11.12. 06:49, Kívül tágasabb , 34 komment

Semmilyen átvitt értelmet nem kell keresni a cím mögött, az szó szerint értendő, legalábbis Nagy-Britanniában, ahol az okostelefonok költsége egyre gyakrabban ró elviselhetetlen terheket az emberekre – akik persze végül is maguk tehetnek róla.

Egyre kevésbé tudjuk elképzelni az életet okostelefon nélkül, márpedig ezek beszerzése és működtetése egyre több embert sodor a pénzügyi csőd szélére Nagy-Britanniában – olvasható a Money Advice Trust tanulmányában.

A pénzügyi tanácsadással foglalkozó, 1991-ben alapított jótékonysági szervezet adatai szerint tavaly több mint 17 ezer (egészen pontosan 17 766), a telefonok okozta pénzügyi válság okozta hívás érkezett Országos Adósságvonalukhoz.

Idén ez a szám várhatóan még tovább nő majd, hiszen január és augusztus között már 13 389 hasonló hívás futott be, ami 15 százalékos növekedést jelentett a tavalyi év hasonló időszakához képest. De nem is ez az igazán durva adat, hanem az, hogy 2007-hez (az első iPhone megjelenésének évéhez) képest a hívások száma megháromszorozódott.

Ami a mobilköltségek z összes híváson belüli arányát illeti, idén ez már eléri a 11 százalékot, míg hat éve csak 4 százalék volt.

Drágább lehet, mint az energiaszámla

Az Ofcom (kb. a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak megfelelő szabályozó testület) adatai szerint a brit felnőttek kétötödének van okostelefonja. A legújabb és legmenőbb iPhone-hoz tartozó legmagasabb havidíj elérheti az 57 fontot (kb. 20 ezer forintot), míg ha hűség nélkül veszik ugyanezt a telefont, akkor az ára 500 font (178 ezer forint) körül mozog.

Mindez azt jelenti, hogy egy négyfős család simán kifizethet akár 140 fontot (50 ezer forintot) is havonta csak a mobiltelefonálásért, ami magasabb, mint egy átlagos háztartás energiaszámlája – állítja a Money Advice Trust.

„Az okostelefonok sok szempontból forradalmasították az életünk, de ennek az árát igencsak meg kell fizetnünk" – nyilatkozta a szervezet ügyvezetője, Joanna Elson.

Kinek a felelőssége?

A MAT szerint a telefonszámla-adóssággal küzdők 15 százaléka több mint 1000 fonttal (355 ezer forinttal) tartozik a szolgáltatójának, aminek legfőbb oka, hogy sokan nem tudnak ellenállni az olyan ajánlatoknak, amikor az egyébként több száz fontba kerülő okostelefonokat szinte ingyen hazavihetik – persze megfelelően magas havidíj megfizetése mellett.

A Money Advice Trust arra figyelmeztet mindenkit (és ez természetesen Magyarországra is érvényes), hogy csak olyan tarifát vállaljanak be, amit később fizetni is tudnak, amiben a szolgáltatóknak is meg van a maguk felelőssége.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása