Kívül tágasabb

A gyermek is dönthessen saját haláláról?

2013.11.05. 06:48, Kívül tágasabb , 21 komment

A felnőttek számára 2002-ben tették lehetővé az aktív eutanáziát Belgiumban. Most egy olyan tervezetet készítenek elő, ami a választást beteg gyerekek számára is lehetővé tenné, amennyiben a szülők is egyetértenek.

Gyerekek esetében a világon eddig még sehol nem tették, életkortól függetlenül, szabaddá a döntést az élet befejezéséről. (Hollandiában 12 éves kor felett, szintén a szülők beleegyezésével hajtható végre.) A tervezet kidolgozói úgy vélik, a különösen fájdalmas szituációkban meg kell adni a családoknak a választás lehetőségét. Akik ellenzik azok szerint kérdés, hogy egy gyerek mennyire tud ilyen esetben megalapozott döntést hozni.

Jelenleg meghallgatások zajlanak az ügyben, ha törvény születik, azt a parlamentnek is el kell fogadnia. A Flamand Kereszténydemokrata Párt kijelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, ha a törvény átmegy.

Felnőttnek is kemény döntés

Orvosi etikával foglalkozó szakemberek szerint is nagyon bonyolult ez a kérdés, hiszen egy felnőttnek is nehéz ilyen helyzetben döntést hozni, hogyan hozhatna egy gyerek megalapozott, megfelelő információkon alapuló döntést a saját életéről. (Miközben egyébként a jogait az élet sok más területén nem gyakorolhatja, amíg el nem éri jogilag a felnőtt kort.)

Mások ellenben úgy vélik, ha a szükségletek ugyanazok, akkor hogyan lehetne megtagadni az egyébként létező jogot egy gyerektől, akármilyen sokkolóan is hat ez elsőre.

A brüsszeli egyetemi kórház onkológusa szerint gyerekek esetében egyébként ritkán (évi kevesebb, mint 100 esetben) merül fel az eutanázia lehetősége. Ma nem törvényes ezeknek a gyerekeknek, családoknak segíteni, így vannak, akik inkább azt választják, hogy egyszerűen nem térnek vissza a kórházba kezelésre, mondja Dr. Gerlant van Berlaer.

Túl messzire megy?

2003 és 2012 között az eutanáziával befejeződő esetek száma 235-ről 1432-re emelkedett. Az orvosok először általában erős nyugtatót adnak a betegnek, mielőtt beadnák a szív leállítására szolgáló orvosságot.

Az aktív eutanázia Európában Belgiumon kívül Hollandiában és Luxemburgban legális, Svájcban pedig csak passzív formája megengedett, vagyis az orvos az öngyilkossághoz adhat segítséget, de tevőlegesen nem vállalhat benne részt. Sok helyen gondolják azt, hogy az aktív eutanázia túl messzire megy, főleg, amikor olyan betegek is emellett döntenek, akik nem halálos betegek.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: vita eutanázia Belgium

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása