Kívül tágasabb

Öt furcsaság, amit a nőkről hittek

2013.10.30. 06:47, Kívül tágasabb , 38 komment

A világ (vagy legalábbis az egyik fele) azon szörnyülködik, hogy a szaúdi nők nem ülhetnek a volán mögé, és az egyik vallási vezető kijelentését próbálja megemészteni, mely szerint a nők a petefészküket és majdani gyermekük egészségét kockáztatják, ha autót vezetnek. Közben nem árt emlékezni arra, hogy a múltban hasonlóan vad dolgokat állítottak teljes bizonyossággal a nőkről. Sőt...

1. A vándorló méh

Hippokratész azt vallotta, hogy az elmozdult vagy vándorló női méh hibás több egészségügyi problémáért is, kezdve a szélsőséges hangulatváltozásokon egészen a térdproblémákig. A betegségek attól függtek, éppen merre vándorolt szerencsétlen nőben a méhe.

2. A megnyomorított, törött lábfej szexi

Több mint 10 évszázadon keresztül kínai nők milliói voltak kénytelenek elszenvedni lábfejük megnyomorítását, annak az esztétikai elképzelésnek köszönhetően, hogy a parányi lábfej gyönyörű. A gyakorlatot csak 1912-ben tiltották be, ám (ahogyan az már lenni szokott) a módszer még évekig nem tűnt el. Az amerikai NPR közszolgálati rádió 2007-ben még meginterjúvolt olyan kínai nőt, akinek esztétikai okokból törték össze a lábfejét.

3. Az olvasás terméketlenné tesz

Dr. Edward Clarke, a Harvard egyetem belgyógyásza 1873-ban kiadott egy könyvet, melyben hosszan részletezi, hogy a túl sokat olvasó nők terméketlenné válnak, valamint elcsökevényesedik a méhük és a petefészkük. A jelenséget a tudós ember a vér áramlásával magyarázta: olvasáskor (egyáltalán: gondolkodás idején) ugyanis a vér nagy része az agyba áramlik, következésképp a méh és a petefészek nem kap belőle eleget.

4. Az autizmus a rossz anyák bűne

Nem is volt olyan nagyon régen, csak hét évtizede, amikor a Johns Hopkins Egyetem pszichiátere, Leo Kanner idegi alapú betegségként határozta meg az autizmust. Egy meglehetősen kis mintát használva arra a (téves) következtetésre jutott, hogy az autista gyermekek szüleinek jó része szenvtelen értelmiségi. Az autizmust így a szülői melegség hiányának tulajdonította.

5. A nők nem is akarnak szavazni

Miközben a 20. század elején az Egyesült Államokban egyre erősödtek a női egyenjogúságot követelő mozgalmak, a szüfrazsettek ellen szerveződő egyik szervezet (a National Association Opposed to Woman Suffrage) kiadott egy pamfletet, amelyben megpróbálta elmagyarázni, miért is rossz ötlet a női választójog.

Egyebek mellett azért, mert „a nők 90 százaléka vagy nem is akar választani, vagy nem érdekli; mert a nők az együttműködés helyett ezzel versenyhelyzetbe kerülnének a férfiakkal; és mert egyes államokban a férfiaknál nagyobb számú szavazó nő nőuralmat hozna létre".

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es