Kívül tágasabb

Oroszországban leszbikusként

2013.10.08. 06:55, Kívül tágasabb , 122 komment

Komoly felhördülést váltott ki világszerte, amikor Oroszországban meghozták a legújabb szabadságjogokat korlátozó törvényt, legutóbb éppen a homoszexuálisokkal kapcsolatban. Ugyanis, aki felemeli szavát ebben a témában, vagy pozitívan nyilatkozik róla, az akár úgy is tekinthető, hogy propagálja a homoszexualitást, amennyiben ezt kiskorúak jelenlétében teszi, akkor büntethető. Így nem könnyű azoknak a helyzete, akik leszbikusként élnek ma Oroszországban, ezt kívánja dokumentálni Anasztázia Ivanova fotósorozata.

1_97.jpg

Katerina és Zhanna

A két huszonéves fiatal két éve találkozott, azóta vannak együtt. A céljuk elhagyni Oroszországot, és valahol Európában letelepedni, ahol szabadabban élhetnek, s fejezhetik ki egymás iránti érzelmeiket.

2_82.jpg

Kate és Nina

A párt egy tragédia hozta össze. Kate születésnapot ünnepelt barátaival egy hajón, ami azonban összeütközött egy másikkal, és résztvevők közül kilencen meghaltak, de Kate életben maradt. Nina a baleset után érkezett a helyszínre, akkor találkoztak. Öt hónap múlva döntöttek úgy, hogy együtt folytatják. Nina előtte férjnél volt. Ők is szeretik kimutatni egymás iránti érzelmeiket, de úgy érzik, ez Oroszországban egyre kevésbé lehetséges.

3_76.jpg

Irina és Antonina

Már négy éve vannak együtt, és mint mondják nagyon visszafogottak az utcán, nem csókolóznak szenvedélyesen mások előtt, ők ezt nagyon személyes dolognak tartják. Mint mondják a jelenlegi törvények szerint a kapcsolatuk a legális és illegális határán mozog. A céljuk együtt tartani kis családjukat, de hosszabb távon gyereket is szeretnének.

4_68.jpg

Olgerta és Liza

A középkorú pár kapcsolata 2008-ban kezdődött, de már 15 éve aktivisták. Úgy vélik az utóbbi 100 évben sok minden változott az országban, ami azonban az utolsó 20 év következtében, mintha meg sem történt volna. A homoszexuálisokat, ha kiderül, hogy azok, elbocsátják a munkahelyükről, letartóztatják őket megmozdulásokon, börtönbe kerülhetnek, vagy akár gyilkosság áldozataivá is válhatnak. Annak a veszélye is fennáll, hogy saját gyerekeiket is elveheti tőlük. Így mint mondják, a döntés egyértelmű, el kell hagyniuk Oroszországot.

5_63.jpg

Victoria és Dasha

Ők sem félnek kimutatni érzelmeiket, kézen fogva járnak, arcon csókolják egymást a nyílt utcán. Ugyanakkor volt már rossz tapasztalatuk, amikor kővel dobta meg őket valaki. Victoria egy melegeket támogató civil szervezetnek dolgozik, és úgy véli, a legutóbbi törvény tulajdonképpen legalizálja a diszkriminációt, amire az emberek amúgy is hajlamosak. Csak nyugodt, normális életet szeretnének és esetleg egy kutyát.

Egy tavaly készült kutatás szerint az oroszok harmada szerint a homoszexualitás betegség, az emberek fele szerint pedig erkölcstelen cselekedet, csak ötödük tudja elfogadni egyfajta szexuális magatartásként. Még nyáron tiltottak ki holland állampolgárokat a törvény alapján három évre Oroszországból.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása