Kívül tágasabb

Az amerikai álom belülről

2013.08.01. 06:51, Kívül tágasabb , 59 komment

A kertvárosi Amerika az az álom, amelyet rengeteg filmben és sorozatban ábrázoltak már (hol ilyen, hol olyan előjellel). A valóság persze mindig kicsit más, mint a szükségszerűen torzító filmek és sorozatok – hogy pontosan milyen is, azt fotózta végig egy amerikai művész.

cím_127.jpg

Beth Yarnelle Edwards a Szilícium-völgy kertvárosait választotta ki, hogy rajtuk keresztül mutassa meg, milyen is Amerikának ez a szelete, vagy ahogyan ő fogalmaz: „az Amerikai Álom fizikai megtestesülése".

Számára ez az a hely, ahol „a természet szépsége találkozik a high-tech ipar lehetőségeivel, ahol egy rendkívül sokszínű, ugyanakkor alapvetően gazdag lakosság él, és ahol jó a hozzáférés a közeli kulturális központokhoz" - vélte a fotós.

1_84.jpg

2_73.jpg

3_67.jpg

Beth Yarnelle Edwards 16 éve fényképezi az amerikai és európai középosztály életét. Az első képeit még 1997-ben készítette a Szilícium-völgyben, és mint fogalmazott, nem csak azt szeretné megmutatni, ami az otthonokban látszik, hanem azt is, amit megpróbálnak elrejteni előle.

Munkamódszere a következő: először meglátogatja a kiválasztott családot és elbeszélget leendő alanyaival. A fényképek elkészítésekor pedig azt kéri tőlük, hogy olyan pozíciót vegyenek fel, ami szerintük a leginkább jellemzi mindennapi életüket.

4_60.jpg

5_55.jpg

„A különleges és a meglepő vonz. A képeimre festményként gondolok, mert a célom sokkal inkább a tipikus megragadása, mintsem egy döntő pillanat ábrázolása" - nyilatkozta a művész, hozzátéve, hogy a lehető legtöbb információt szeretné a képein szereplő emberekről megmutatni a fotókon.

6_48.jpg

7_37.jpg

8_28.jpg

9_16.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása