Kívül tágasabb

Üthet-e az iskolaigazgató?

2013.05.15. 06:46, Kívül tágasabb , 34 komment

Miközben Magyarországon kirúgtak egy tanárnőt, mert az megütötte, majd megrúgta harmadikos diákját, Nagy-Britanniában 250 font (86 ezer forint) kártérítés megfizetésére ítéltek egy volt iskolaigazgatót, aki megtámadott egy vandál gyereket. Kinek van igaza?

megrongált kerítés cím.jpg

Az 58 éves Peter Hayler házának kőkerítését rendszeresen megrongálta egy fiúkból álló társaság. A korábban munkáspárti önkormányzati képviselőként is működő volt iskolaigazgató kertfalát az incidenst megelőző hetekben többször is megrongálták, ám a rendőrség a bejelentések ellenére sem tett semmit, míg Peter Hayler végül türelmét vesztette és egy alkalommal maga szállt szembe a vandálokkal.

Az, hogy pontosan mi történt, nem egyértelmű, a férfi azt állítja, hogy azt hitte, a jobb kezét felemelő fiú le akarja köpni és meg akarja támadni, míg a fiú szerint ilyesmiről szó sem volt.

megrongált kerítés.jpg

A lényeg, hogy a volt igazgató megütötte a gyereket, akinek kitört a foga és kapott kettőt a szemei köré is. A bíró bizonyítottnak látta, hogy Peter Hayler ütött és a sérüléseket látva kizártnak tartotta, hogy önvédelemről lett volna szó.

Peter Hayler_1.jpg„Tanúk vannak rá, hogy a fiatalok megrongálták a tulajdonomat, és hazudtak a károkozás mértékéről. A rendőrség munkája eredménytelen volt, annak ellenére, hogy a feleségem többször is felhívta őket. Az, hogy engem tartóztattak le, és testi sértés vádjával elítéltek, teljesen elképesztő, hiszen soha nem volt semmilyen összeütközésem a törvénnyel" – nyilatkozta az ítéletet követően Peter Hayler, akinek a 250 font kártérítésen túl 620 fontnyi (215 ezer forintnyi) perköltséget is meg kellett fizetni.

Az ügy érdekessége, hogy az ügyészek is elismerték, a háttérben antiszociális viselkedés áll, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a konkrét esetben a fiú elleni támadás indokolatlan volt.

javítva.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása