Komoly vita (vagy kissé kevésbé megengedően fogalmazva: hatalmas botrány) robbant ki egy újságcikk miatt az Egyesült Államokban. Nem csoda: az írás egy tabutémáról, a philadelphiai faji feszültségekről írt. Kérdés, lehet-e beszélni, és ha igen, miként egy ilyen érzékeny dologról.

A cikk szerzője, Robert Huber a városban található, igen jónevű Temple University-n tanuló fiát látogatta meg. Az egyetemista több társával közösen bérel egy lakást az campus közelében a város északi részén, amely Philadelphia egy erősen hanyatló részén található.

Egy rendőr szerint a hallgatók a bűnözők elsődleges célpontjai. Gyakoriak a rablások és betörések, virágzik a kábítószer-kereskedelem, és fiatalok nem túl bizalomgerjesztő csoportjai járják a város útjait.

A negyedben javarészt afrikai-amerikaiak élnek.

A Fehérnek lenni Phillyben (Philadelphia beceneve) című cikkben Robert Huber azt írja, hogy rájött: a városban élő fehérek nem csak fizikailag próbálják meg elkerülni ezeket a kerületeket, hanem megpróbálják az egész problémát kitörölni a tudatukból, mivel a leginkább robbanásveszélyes téma ma Amerikában a faji kérdés.

Megfontolandó gondolatok vagy előítéletesség?

Miként az várható volt, a cikk hatalmas vihart kavart. Méltatói szerint megfontolandó gondolatokkal teli írás az egyik legérzékenyebb probléma kapcsán, kritikusai ugyanakkor azzal vádolják, hogy borzalmas faji előítéleteket erősít meg, egyoldalú és előítéletes, ráadásul meg nem nevezett fehér interjúalanyai szájába ad gondolatokat.

Ilyen például egy rossz hírű környéken lévő általános iskolában dolgozó Dennis története. A 26 éves tanár elmesélte, hogy egyszer rászólt az egyik elviselhetetlenül viselkedő tinédzserre. A botrány abból lett, hogy „boy"-nak (azaz „fiúnak") nevezte, márpedig ezt a szót anno a fehérek erősen becsmérlő felhanggal használták a feketékre (kortól függetlenül).

A diák nevelőapja bement az iskolába és rasszizmussal vádolta meg Dennist. „Dennis sajnálatát fejezte ki és elnézést kért, mivel tisztában volt, milyen negatív mellékzöngéje van a szónak, ugyanakkor arra gondolt, miért tanítana egy ilyen iskolában, ha rasszista lenne" – írja Robert Huber.

„A nevelőapa lehiggadt, és ez lehetne a történet vége is, kivéve egyetlen következményt: a diák viselkedése azóta tovább romlott, mert rájött, hogy bárhogyan is viselkedik, senki sem tehet semmit ellene az iskolában" – olvasható a cikkben.

Egy másik megkérdezett, Anna, egy Oroszországban született ügyvéd pedig azt mondta: „Két éve élek itt, de lassan elegem van. A feketék kifogásnak használják a bőrszínűket. A diszkrimináció is csak egy kifogás, ahelyett, hogy azt néznék, miként tudnak előrelépni... Miért támogassuk őket, amikor nem dolgoznak, csak szülik a gyerekeket és füveznek?".

Az írás végkövetkeztetése az, hogy ideje lenne az (egyébként meglehetősen szegregált) városban a párbeszéd megindulásának fehérek és afrikai-amerikaiak között.

„Egyoldalú, gyújtó hangú cikk"?

Nos, a célját elérte, még ha nem is pontosan úgy, ahogy eredetileg tervezte. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Philadelphia szimbolikus város, hiszen itt írták alá a Függetlenségi Nyilatkozatot és fogadták el az Egyesült Államok Alkotmányát 1787-ben. Utóbbiban hangsúlyos szerepet kap a szólásszabadság.

Ha mindez nem lenne elég, a cikknek helyet adó magazin szerkesztősége teljes egészében fehérekből áll. A kiadvány egyetlen afrikai-amerikai alkalmazottja szervezőként dolgozik, meg is jelentetett egy ellencikket (Az egyetlen fekete a szobában címmel) egy másik újságban, a The Philadelphia Inquirerben.

Ebben Adrienne Simpson „egyoldalú, gyújtó hangú" cikknek nevezte az írást, amely szerinte az emberek félelmeire alapozva próbál hatást elérni.

Az elmélyült párbeszéd érdekében

Robert Huber cikke ellen felszólalt a város polgármestere is, aki elítélte a magazint, mondván, az „egy teljes etnikai csoportot lustának, élhetetlennek, felelőtlennek és jórészt bűnözőnek" ábrázol. Ugyanakkor Michael Nutter is megkapta a magáét, mondván, a szólásszabadságot fenyegeti elítélő reakciójával.

„Elsősorban pontosan az elmélyült párbeszéd iránti igény miatt jelentettük meg a cikket" – válaszolt Tom McGrath főszerkesztő. Robert Huber pedig cikkének végén egy olyan várost szeretne látni, ahol nyíltan lehet beszélni ezekről a problémákról.