Kívül tágasabb

A hallgatózás titkai

2013.03.16. 06:48, Kívül tágasabb , 1 komment

Hogy mennyire is zavarja a mobiltelefonálás például a vezetés közbeni koncentrációt, az már régen nem titok, hiszen vezetés közben néhány másodpercnyi figyelemkiesésnek is akár végzetes következményei lehetnek. A statisztikák szerint a mobil ugyanolyan gyakran lehet oka közlekedési baleseteknek, mint az ittas autóvezetés.

mobilozás.jpg

Ugyanakkor nem csak az autóban, hanem gyalogosan is óvatlanná tehet kommunikációs köldökzsinórunk. Egy friss kutatás szerint a telefonálás annyira elvonja a gyalogló figyelmét, hogy azt sem venné észre, ha az úttesten való átkelés közben egy bohóc kerekezne el mellette egy egykerekűn.

Ugyanakkor nem csak a figyelmünket vonja el, hanem kíváncsi embertársainkat is felingereljük, hiszen csak a felét hallják „érdekes" beszélgetésünknek. Ugyanis a környezetünkben állók jobban belevonódnak a beszélgetésbe, mintha direkt hallgatóznának egy személyes eszmecsere alatt. Ráadásul az ő figyelmüket is eltereli.

Ez az eredmény rímel egy 2010-es kutatás adataira, ahol szintén az derült ki, hogy ha csak a beszélgetések egyik felét halljuk, az sokkal zavaróbb, mintha mind a két felet, mert az agyunk igyekszik kitölteni a „láthatatlan" résztvevő által mondottakat.

Minél kevesebb információ derül ki számunkra a beszélgetésből, annál több energiát fordítunk a hiátusok kitöltésére, mert nem tudunk következtetni a párbeszéd alakulásából arra, hogy hogyan fog folytatódni, így annál nehezebb abbahagyni a „hallgatózást" is.

Így akár az is veszélyes lehet, ha a sofőr nem saját maga, hanem az utasai használnak út közben mobiltelefont. Ugyanis a vezető óhatatlanul megpróbálja kitalálni miről is folyik a társalgás mellette...

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: mobil hallgatózás

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása