Kívül tágasabb

Ha nem eszel, fizess!

2013.02.15. 06:57, Kívül tágasabb , 8 komment

Egészen sajátos módon próbálja fogyasztásra sarkallni vendégeit egy japán étterem. A tulajdonos döntése szerint aki nem eszi meg az utolsó falatig a ház specialitását, az büntetést fizet.

cím_73.jpg

Meglehetősen sajátos szabályt hozott a sapporói Hachikyo étterem, amelynek tulajdonosa úgy döntött, aki megrendeli a ház specialitását, a tányér rizst a tetején lazacikrával, annak kötelezően az utolsó falatig el is kell azt fogyasztani. Aki mégsem eszik meg mindent, annak meghatározott összeget rá kell fizetnie az eredeti árra.

A meglehetősen sajátos döntés rögtön érthetőbb (és elgondolkodtató) lesz, ha eláruljuk, az így befolyó összeg a lazacot kifogó halászoknak megy.

étterem.jpg

Egy blogger szerint a menün azzal érvelnek, hogy a halászok olyan rossz és veszélyes körülmények között dolgoznak, amely elismerést és munkájuk megbecsülését érdemli meg.

A hálát és a megbecsülést úgy lehet a legjobban kifejezni, ha nem hagyunk ott semmit a tányéron a körülbelül 4500 forintnyi jenbe kerülő tsukko meshiből. Más kérdés, hogy a pincér szerint elég ritkán fordul elő, hogy a vendégek otthagynák a ház specialitását.

menü.jpg

Az ötlet egyébként nagy sikert aratott, olyannyira, hogy a tulajdonos már közölte, áprilisban Tokióban újabb éttermet nyit.

Kérdés, hogy inkább reklámfogásról vagy valódi elkötelezettségről van szó, egy biztos: fontos dologra hívja fel a figyelmet.

üres tányér.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása