Kívül tágasabb

Az átvert kormányfő és az Elemi ösztön

2013.01.31. 11:16, Kívül tágasabb , komment

Csúnyán átverték a szerb miniszterelnököt, akit egy kissé alulöltözött riporternő interjúvolt meg. Majd a megfelelő pillanatban Sharon Stone emlékezetes jelentét idézve kitárulkozott. A kormányfő pedig nem tudott nem odanézni.Ivica Dacsics cím.jpg

Ivica Dacsics alighanem alaposan megbánta már a pillanatot, amikor elfogadta azt az interjúkérelmet, amelyről később kiderült, hogy a szerb Kandi kamera, a Nemoguca Misija (Lehetetlen küldetés) egyik adásához készült.

Érdekes, hogy a kissé alulöltözött riporternő sem keltette fel a politikus gyanakvását, aki éppen a balkáni politika taglálásnak közepén tartott, amikor a vele szemben ülő kérdező keresztbe tette a lábát. A mozdulat közben teljesen egyértelművé vált, hogy nem visel alsóneműt...

Ivica Dacsics.jpg

Az ötlet eredetije természetesen az 1992-es Elemi ösztön legendás kihallgatás-jelenete, melyben Sharon Stone ugyanilyen mozdulattal hergeli a rendőröket.

Ivica Dacsicsot kissé sokkolta a jelenet, nem is bírt másfelé nézni. Politikushoz méltóan azért egész jól sikerült megőrznie a hidegvérét...

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása