A vihar elmúltával lassan magához tér New York (és az Egyesült Államok többi érintett része). Arra voltunk kíváncsiak (és kértünk meg Titeket), hogy milyen volt belülről megélni az elmúlt napokat. Rolf küldött is beszámolót New Yorkból, sok képpel és videóval. Az ő írása következik.

Az előrejelzések szerint vasárnap este kellett volna megérkeznie a viharnak, addigra a környék összes boltja üres volt, húst, konzerveket, vizet, elemlámpákat már nem lehetett találni sehol, estére pedig minden zárva volt és a tömegközlekedés is leállt.

Az ajtókat, ablakokat bedeszkáztuk, és a tévé előtt ülve figyeltük az eseményeket. A lakótársam, aki már több éve az Államokban él, jól felkészült az ilyen helyzetekre, neki ez a harmadik hurrikánja volt.

Én először nem vettem túl komolyan, úgy voltam vele, hogy az amerikaiak mindig mindent felfújnak, imádják a showt... akkor kezdett a dolog kicsit ijesztőbb lenni, amikor hétfő késő délután az utcán már csak a katonai járművek mentek, mellettük sétáltak a katonák – mintha filmet néztem volna.

A tűzoltók (a tévében azt mondták, félóra alatt 10 ezer riasztást kaptak), és a mentők szirénáját csak a szél hangja, pontosabban morajlása nyomta el.

Este 9 óra lehetett, amikor megszólaltak a harangok, ekkor érhette el a vihar a szárazföldet. Félelmetes volt!

Csak a híreket láttuk és azt a pusztítást, amit Atlantic Cityben és Jerseyben végzett. Én feszült kíváncsisággal vártam, Magyarországon ilyenben még nem volt részem, és nem tudtam, mire számíthatok.

Éjfél lehetett, amikor az egyre erősödő szél már a fákat csavarta ki a helyéről, autók szirénái hallatszottak, a felszakadó tetők és betört üvegek hangjainál csak a lakásunk ropogása volt ijesztőbb! Egy kívülről téglaháznak látszó 4 emeletes, faszerkezetű ház 4 emeletén lakunk.

Mikor órák múltán kicsit enyhült a vihar, lementünk az utcára. A környék inkább hasonlított egy háborús övezetre, mint New York egyik külvárosára. Mindenhol törmelék, letört faágak, összetört autók, leszakadt vezetékek.

Nem éreztem magam túl nagy biztonságban, ezért vissza is mentünk a lakásba. Az ablakunkból Manhattanre látni, az új World Trade Center talán 75-80 százalékban lehet kész, de így is óriási a többi épülethez képest. Hajnali 1 körül azt vettem észre, hogy „eltűnt", ekkor kapcsolták ki az áramot Manhattan alsó részében. Nem mindennapi látvány volt!

Kedd reggel az ég még ugyanolyan borult volt, az eső egész nap szakadt. Ekkor láttuk, hogy valójában mit művelt a vihar. A tévét nézve szerencsésnek éreztük magunk, mi egy kicsit magasabb helyen lakunk, így csak a szélből kaptunk, a víz ide már nem ért el.

Manhattant ma reggel tudtam megközelíteni, bizonyos buszokat újraindítottak, a metróalagutakban a kárt mérik fel, és folynak a helyreállítások. Azt írják, hogy a héten megpróbálják a legfontosabb útvonalakon elindítani a szerelvényeket, de a teljes hálózat csak a jövő héten áll helyre.

Amikor ezt írom, Manhattan alsó részében az áramszolgáltatás még mindig szünetel, az összes üzlet, étterem, minden zárva. (Hiába írják azt magyar oldalak, hogy újra van élet a városban, hát nincsen...) Csak a takarítógépek hangja hallatszik.

Az ember azt gondolná, hogy a világ egyik legjobb városában, egy szuperhatalom országában bármi történjék, az élet nem áll meg. Itt most mégis ez történt, az utcák üresek, a felhőkarcolók elsötétülve. Mintha kihalt volna a város.

Pár nap és minden a régi lesz, tudom, de itt sétálva mégis az az ember érzése, hogy nagyon gyengék vagyunk a természet erejéhez képest. Amit mi évtizedek, évszázadok alatt felépítünk, azt ő egy pillanat alatt rombolja le...

Eddig tartott Rolf beszámolója, aki videókat is készített, ezeket Facebook-oldalunkon nézhetitek meg.