Kívül tágasabb

Egy év a Biblia furcsa törvényei szerint

2012.10.17. 06:56, Kívül tágasabb , 63 komment

Úgy látszik, az egy éves fogadalmak mindig jó alapot szolgáltatnak egy könyv megírásához. A tegnapi meleg blogger után egy írónő döntött úgy, hogy egy évig kizárólag a Biblia tanításait követi, tapasztalataiból pedig könyvet is ír majd.

Rachel Held Evans cím.jpg

Rachel Held Evans könyve, mely szabad fordításban az Egy év bibliai nőiesség címet kapta, összefoglalja élete azon tizenkét hónapját, amely alatt csak a Biblia tanításai alapján élt.

A 31 éves, Tennessee-ben élő nő szerint a Szentírás több száz közvetett és közvetlen szabályt fogalmaz meg a nőknek, melyek mindegyikére odafigyelt. Az egy év alatt mindig hajnalban kelt, hagyta nőni a haját és urának nevezte a férjét.

sátorban.jpg

Menstruációja alatt nem ért hozzá a párjához, csak párnával volt hajlandó leülni bármilyen székre a házán kívül, sátorban lakott a kertben, és nem ment templomba.

Mint blogjában írja „voltak vicces, hasznos és borzalmas élményei is." Megtanult például főzni és a ruháit is magának készítette el. Közben feltöltött az internetre egy videót is, amiben menstruáló nőknek ad tanácsokat tapasztalataiból, ha kempingezni akarnak. Szerinte mindenképpen szükségük lesz „zseblámpára, takarókra, olvasnivalóra és egy walkie-talkie-ra, hogy segítséget hívjanak, ha sátorozás közben megtámadná őket egy macska."

A hamarosan a boltok polcaira kerülő könyvről azt nyilatkozta a kiadó, hogy a bevétel negyven százalékát keresztény könyvesboltoktól várják.

visszafogott öltözködés.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása