Kívül tágasabb

Megoldódhat a maffia egyik legnagyobb rejtélye

2012.09.28. 08:34, Kívül tágasabb , 1 komment

Talajmintákat vett a rendőrség egy roseville-i felhajtóból, abban a reményben, hogy megtalálhatják a három és fél évtizede eltűnt Jimmy Hoffa maradványait. Az ügy az amerikai szervezett bűnözés történetének egyik legnagyobb rejtélye.

Jimmy Hoffa.jpg

Roseville rendőrfőkapitánya szerint kaptak egy bejelentést egy magánszemélytől, „aki láthatott valamit". Megvizsgálták a talajt egy radarral, majd nem sokkal később visszatértek, hogy mintát vegyenek belőle, a bejelentő szerint ugyanis a floridai felhajtó alá áshatták el a rejtélyes körülmények között eltűnt Jimmy Hoffa holttestét.

A meglehetősen ellentmondásos megítélésű, maffiakapcsolatokkal vádolt Jimmy Hoffa (a következő képen egy kongresszusi meghallgatáson) a több millió taggal rendelkező fuvarosok szakszervezetét vezette Amerikában, nem feltétlenül mindig csak és kizárólag a szervezet tagjainak érdekeit szolgálva.

szenátusi meghallgatás.jpg

Bár ő maga sosem volt sofőr, csatlakozása után nem sokkal hamar hatalomra került, egészen a szervezet alelnökségéig jutott. A szakszervezetet közel másfél évtizedig, 1957 és 1971 között vezette.

Jimmy Hoffa 62 évesen tűnt el Machus Red Fox étterem parkolójából. Itt állítólag két maffiavezérrel, Anthony „Tony Pro" Provenzanóval, és Anthony „Tony Jack" Giacalonével találkozott, akik szintén közel álltak a szakszervezetéhez. Jimmy Hoffát itt látták utoljára.

parkoló, ahol megtalálták Hoffa autóját.jpg

Eltűnése idején már öt évet leült abból a 13 éves börtönbüntetésből, melyet csalásért, összeesküvésért és az esküdtszék befolyásolásának kísérletéért kapott. Richard Nixon elnök meglehetős felzúdulást keltve 1971-ben megváltoztatta a büntetést és azzal a feltétellel adott neki kegyelmet, hogy Hoffa 1980-ig nem végezhet szakszervezeti tevékenységet. Ennek ellenére ő halála idején is a visszatérését tervezte.

Jimmy Hoffa autója 1975.jpg

Az FBI szerint a szakszervezeti vezért megölték, testét pedig feldarabolták és elégették, Tony Provenzano ugyanis egy idő után nem nézte jó szemmel a szakszervezet vezetőjeként folytatott ténykedését. Számtalan bejelentés és tanúvallomás ellenére soha nem találták meg Jimmy Hoffa testét és senki ellen nem emeltek vádat az ügyben.

Most egy bejelentésen elindulva ismét nyomoz a rendőrség, remélve, hogy megtalálhatják a holttestet és megoldhatják az amerikai szervezett bűnözés történetének egyik legnagyobb, immáron több mint három évtizedes rejtélyét.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása