Kívül tágasabb

Ilyen a nászéjszaka utáni reggel

2012.08.25. 06:53, Kívül tágasabb , 51 komment

Új őrület terjed a világban: a hagyományos esküvői fotókon túl egyre többen szeretnének képet a nászéjszaka utáni reggelről, kicsit meghittebb körülmények között.

pár cím.jpg

Az esküvői fotók becses emlékek mindenkinek, de nem könnyű újat mutatni velük: a legtöbb vagy csoportkép a családdal és a barátokkal, vagy az ifjú pár látható rajtuk esküvői ruhákban.

Ezek mindenkinek becses emlékei, de mi lenne, ha nem csak az esküvő napját, hanem a másnap reggelt is megörökítenék? Két amerikai fotós, Melissa Squires és Michelle Jonné jött rá arra, hogy lehet igény egy házasság első reggelén készített fotókra is.

ágyban.jpg

ágyban 2.jpg

Miközben persze jogos az az ellenvetés is, hogy az első reggel nagyon bensőséges, intim időszak, mégis vannak olyanok (és egyre többen), akik szeretnék megörökíteni ezeket az órákat.

„A közelség, meghittség érzését próbálom megragadni. A csodálatos békét és boldogságot, amikor valaki rádöbben, hogy mindez igaz, ők ketten most már valóban férj és feleség" - mondta Melissa Squires, aki hangsúlyozta, hogy még véletlenül sem pornográf fotókat készít.

1_7.jpg

Persze létezik egy másik megközelítés is, Michelle Jonné például ennek a híve. Ő már-már divatfotó minőségű képeket készít, akadt olyan ügyfele, aki például a David és Victoria Beckham Emporio Armani reklámkampányához készült képeket szerette volna utánozni.

lábak.jpg

„Imádom a divatfotózást, ezt próbálom ötvözni a fotós újságírás stílusával" - mondta Jonné.

Az egyik ügyfele, Inna Shamis PR-ügyvezető férjével még a zuhanyzóban is pózolt a fotósnak (a Titanic híres autós jelenetét utánozva).

párás.jpg

„Amikor férjhez mész, életed legjobb formájában vagy, és ha már így van, miért ne örökítsük meg ezeket az emlékeket? Ahogyan teltek az órák, fantasztikus kapcsolat alakult ki Ms Jonnéval" - tette hozzá Inna Shamis.

A párnak annyira megtetszettek a képek, hogy Facebook-oldalukra is kitették, és gyermekeiknek is megmutatják majd – ha elég nagyok lesznek: „Nem tízéves gyereknek valók, de amikor nagyobbak lesznek, meg fogják érteni. Ezek művészi képek a szüleikről... és egyáltalán nem pornográfia".

Ti benne lennétek egy ilyen fotózásban (vagy ha már túl vagytok az esküvőn: benne lettetek volna)?

asztalon.jpg

asztalon 2.jpg

nevetve.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása