Kívül tágasabb

A legédesebb bosszú a siker?

2012.08.21. 06:54, Kívül tágasabb , 2 komment

A szakítás (legyen az hosszabb párkapcsolat, vagy éppen házasság) mindenkit megvisel, a reakciók azonban eltérőek lehetnek. Ma bemutatunk hat olyan sztárt, aki válása után lett igazán sikeres.

George Clooney motoron.jpg

George Clooney

George Clooney Hollywood örök agglegénye, talán éppen azért, mert egyszer már megégette magát. Igaz, ez jó régen volt, még 1989-ben, amikor elvette Talia Balsam színésznőt (aki Mona Sterling szerepét játssza a Mad Men-ben). A házasság csupán négy évig tartott, 1993-ban ugyanis elváltak.

Egy évvel később Clooney szerepet kapott egy induló sorozatban, a Vészhelyzetben, ami világszerte sztárrá emelte. Ráadásul rendkívül jól sáfárkodott a sikerrel, jutott belőle bőven a mozikba is, így ma ő az egyik legünnepeltebb színész, aki rendezőként is nevet szerzett.

Más kérdés, hogy még egyszer aligha nősül meg...

Jessica Simpson

Az amerikai énekesnő és szintén zenész férje, Nick Lachey 2005 novemberében döntöttek a válás mellett. A dologból Jessica Simpson jött ki jobban, hiszen amellett, hogy egy rendkívül sikeres cipő- és ruhamárkát hozott létre (egyes szakértők szerint az értéke elérheti az egymilliárd dollárt), az NBC egyik tehetségkutatójának zsűrijébe is bekerült. Eközben az ex egy reality showban szerencsétlenkedett, és most tervezi bandája, a 98 Degrees egyetlen alkalomra szóló összehívását.

Alec Baldwin

Hollywood aktuális sztárpárja, Alec Baldwin és Kim Basinger 2001 januárjában döntöttek úgy, hogy bőven elég volt egymásból. Akkor a legtöbben a színész legendásan lobbanékony természetével indokolták a válást, ami ráadásul egy meglehetősen ronda gyermekfelügyeleti ügyben csúcsosodott ki, Baldwin karrierje pedig romokban hevert.

Alec Baldwin Kim Basinger.jpg

A megmentő 2006-ban érkezett Tina Fey személyében, aki meggyőzte a színészt, hogy fogadjon el egy (fő)szerepet a 30 Rock (magyarul: A stúdió) című sorozatban. Alec Baldwin elfogadta, és igen jól tette, hiszen a sitcom megmutatta a humoros oldalát, ami az Emmy-díj mellett új lendületet adott mozis karrierjének is.

Eközben Kim Basinger gyakorlatilag fordított utat járt be, mert ugyan még 1997-ben Oscar- (és Golden Globe-) díjat kapott a Szigorúan bizalmas női mellékszerepéért, azóta nem sok jó történt vele a szakmai életében.

Jennifer Garner

Ben Affleck előtt egy másik színész, Scott Foley (egyébként partnere a Felicity címá sorozatban) felesége volt. Amikor 2000 októberében összeházasodtak, körülbelül ugyanolyan híresek voltak. Ám egyszer csak Jennifer Garnernek beütött a siker, megkapta az ABC televízió Alias című sorozatának egyik főszerepét.

Amikor 2003-ban elváltak, már nem volt kérdés, melyikük a nagyobb sztár – ráadásul Scott Foley szerint egyenesen ez vezetett a szakításhoz is. „Hatalmas sztár lett, de minden pillanatát megérdemelte" - nyilatkozta később a csalódott férj.

Jennifer Garner a válás után még sikeresebb lett, a magánéletében hozzáment Ben Affleckhez, a szakmai életében pedig sikerrel mentette át a tévés sikereket a mozikba.

Jim Carrey

Még csak 9 hónapja tartott Jim Carrey és a szintén szakmabeli Lauren Holly házassága, amikor a színésznő 1997 júliusában benyújtotta a válókeresetet – alig néhány hónappal azután, hogy a színésznek moziba került az utóbb Golden Globe-jelölést hozó Hanta boy című filmje.

A válás után jött egy igazi sikerszéria (Truman show, Ember a Holdon, a Minden6ó és a kritikusok körében is sikert arató Egy makulátlan elme örök ragyogása), ami ugyan az utóbbi években megtorpanni látszik.

Ami Lauren Holly-t illeti, fogalmazzunk úgy, hogy közepesen sikeres színészi karriert tudhat magáénak, a legnagyobb dobása talán az NCIS-ben kapott szerep.

Tina Turner

A hatvanas-hetvenes évek egyik sztárpárjának a fele (a másik Ike Turner volt, ők ketten hatalmas sikereket arattak) 1976-ban jutott el addig a pontig, hogy képes volt otthagyni az őt terrorizáló férjét és lelépni Los Angelesbe – mindössze 36 centtel a zsebében. (A válást hivatalosan 1978-ban mondták ki.)

A szakítást követő években Tina Turner megjárta a poklot, sokáig különböző üzletek kuponjait beváltva tengette a mindennapjait és kisebb fellépésekkel próbált meg némi pénzt keresni, hogy törleszteni tudja tartozásait.

Ike és Tina Turner.jpg

Végül 1979-ben sikerült meggyőznie Roger Davies promotert, hogy hozzon neki össze egy nagyobb visszatérést. Az igazi sikerre 1984-ig kellett várni, de akkor a Private Dancer album akkorát szólt, hogy rögtön világsztárrá tette az énekesnőt. (A „What's Love Got to Do With It'' listavezető is volt.)

Eközben Ike Turner karrierje fokozatosan ment tönkre, aminek egyik okozója Tina Turner önéletrajza volt, melyből kiderült, hogyan verte és alázta meg rendszeresen a férje, másik oka pedig a kokainfüggőség, melytől egészen 2007-ben bekövetkezett haláláig nem tudott szabadulni.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása