Kívül tágasabb

Szexuális erőszak a börtönökben

2012.05.20. 01:25, Kívül tágasabb , 2 komment

Zéró toleranciát hirdetett az amerikai igazságügy a börtönökben uralkodó szexuális erőszak ellen. A helyzet valóban súlyos, egy kormányzati felmérés szerint kétszer annyi rabot érint, mint korábban gondolták.

Megelégelte az amerikai börtönökben uralkodó szexuális erőszakot az amerikai szövetségi kormányzat és a héten meghirdette a zéró toleranciát. Évek óta zajlik a vita a hivatalok és a jogvédő csoportok között, a döntő lökést most egy kormányzati felmérés adhatta meg, mely szerint a jelenség minden tizedik elítéltet érintheti, ami éppen a duplája a korábbi becsléseknek.

Kapkodással éppenséggel nehéz lenne vádolni a szerveket, hiszen a kongresszus már 2003-ban elfogadott egy, a börtönökben uralkodó szexuális erőszakot csökkenteni hivatott törvényt. Most azonban ott szorítanak rajtuk, ahol a legjobban fáj: az az állam, melynek szövetségi intézete nem teljesíti törvényi kötelezettségét, akár az intézet költségvetésének 5 százalékát is elveszítheti.

Nem kevés pénzről van szó, hiszen kormányzati becslések szerint a következő 15 évben összesen akár 7 milliárd dollárba is kerülhet a program végrehajtása, ami ugyan kevesebb, mint a rendszer fenntartási költségeinek egy százaléka, de még mindig elég jelentős összegnek tűnik.

Ugyanakkor a szakértők azt állítják, a rendszer még így is olcsóbb lesz majd, hiszen rengeteg járulékos költség (például az erőszakot elszenvedettek kórházi kezelésének ára) eltűnik.

A héten kiadott kormányzati utasítás szerint ideje lenne helyén kezelni a problémát: „A hétköznapokban a börtönerőszak gyakran vicc tárgya; a közgondolkodásban egyesek a bűnözés elkerülhetetlen – sőt, megérdemelt – következményének tartják. De a szexuális erőszak nem vicc, még csak nem is egy elkövetett bűn büntetése. Sokkal inkább bűncselekmény, és attól, hogy áldozatai maguk is bűnelkövetők, még nem lesz tolerálhatóbb”.

A rendszer egyébként a fiatalkorúak intézeteire (és azok dolgozóira...) is kiterjed majd, de a várható költségek miatt a bevezetését öt évvel elhalasztják.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása