A politikus is csak ember, aki néha (vagy gyakran) össze-vissza beszél. A legviccesebb bakikból, legmulatságosabb helyzetekből válogattunk. Rekeszizmokat felkészíteni!
Ki mással is kezdhetnénk a sort, mint Silvio Berlusconival. Az olasz miniszterelnök szinte kifogyhatatlan tárháza a kínos (vagy röhejes, kinek-kinek ízlése szerint) pillanatoknak. Ezúttal egy utóbbit választottunk. Még 2006-ban történt, hogy az olasz politikusnak sikerült vérig sértenie Kínát, amikor azt mondta: „Ha valaki elolvassa a kommunizmus fekete könyvét, akkor rájön, hogy Mao Kínájában nem ettek gyerekeket, hanem megfőzték és a földet trágyázták velük”.
Ennél jóval viccesebb volt az, amikor februárban az indiai külügyminiszter beszédet mondott az ENSZ-ben. SM Krishna rendben el is kezdte a beszédét, ám valami nem stimmelt a dologgal. Már mintegy három perce beszélt, amikor szóltak neki, hogy gond van: a beszéd ugyanis – a portugál külügyminiszteré...
Amikor nem nyerő az őszinteség
Van, amikor az őszinteségi roham egy politikus karrierjébe kerül. Így járt a japán volt igazságügy-miniszter, Janagida Minoru, aki (csak félig viccesen) tavaly azt nyilatkozta, hogy a munkája könnyű és valójában nem is érti, miért ő kapta. (Ne tessék itt semmilyen magyar párhuzamot vonni, ez a Kívül tágasabb blog...) Nem is maradt sokáig a helyén.
Térjünk vissza Európába, azon belül is Nagy-Britanniába, ahol Gordon Brown tavaly emlékezetes baklövéssel rontotta amúgy sem kiemelkedő választási esélyeit. A Munkáspárt akkori miniszterelnöke a választási kampány finiséhez közeledve úgy döntött, érdemes lenne megmerítkezni a nép között. Így is tett, bár ne tette volna! Rochdale-ben ugyanis beszélt egy nyugdíjas választóval, majd beszállva az autóba elhajtott. A mikrofonja viszont bekapcsolva maradt, így a felvételen tisztán hallható, amint „bigott nőnek” nevezte Gillian Duffyt. Később bocsánatot kért.
Kínos pillanatokat élt át a párizsi könyvkiállításon a kisvállalkozásokért és turizmusért felelős francia miniszter. Frederic Lefebvre-t saját könyvének dedikálása közben megkérdezték, melyik a kedvenc műve (ami egy könyvvásáron nem túl váratlan kérdés, lássuk be). A politikus szemrebbenés nélkül válaszolta, hogy „minden kétséget kizáróan” a Zadig et Voltaire. Más kérdés, hogy Voltaire-nek van egy Zadig című szatírája, viszont a Zadig et Voltaire – egy divatlánc...
Még több szexsztori kellene
Aztán olyan is előfordul, hogy a fagyi visszanyal. Így járt a brit Nemzetbiztonsági és Terrorellenes Minisztérium első embere, akit a Heathrow-i repülőtéren tartóztattak fel, mert túl sok folyadék volt nála, márpedig a törvények szerint 100 ml-t meghaladó folyadékot nem lehet felvinni a gépre – még egy vezető politikusnak sem. A slusszpoén az, hogy Neville-Jones bárónő éppen egy fontos a terror elleni háborúról összehívott washingtoni megbeszélésre utazott.
Silvio Berlusconi mellett a korábbi amerikai elnök, George W. Bush is rengeteg mókás (kínos?) pillanattal ajándékozta meg a nézőket. Most ne is említsük azt, amikor váratlanul elkezdte masszírozni Angela Merkel német kancellár vállát, inkább azt a 2005-ös esetet említenénk, amikor egy pekingi sajtótájékoztatón megpróbált lelépni a kellemetlen újságírói kérdések elől. Az ajtóig el is jutott, csak éppen pechjére az zárva volt.
Utolsó sztorink is Észak-Amerikából jön, egészen pontosan Kanadából. Tony Clement akkori ipari miniszter éppen a kormány digitális stratégiájáról tartott előadást, amikor azt találta mondani, hogy az országnak még több „szexsztorira” lenne szüksége. A kirobbanó nevetés hallatán aztán gyorsan javította magát, hogy természetesen „sikersztorira” gondolt...
Ha van hasonló történet bárki tarsolyában (márpedig nyilván van), akkor azt szívesen várjuk akár itt kommentben, akár a Facebook oldalunkon.
