Kívül tágasabb

A legnagyobb botrányok és leleplezések

2011.08.01. 01:59, Kívül tágasabb ,

Az elmúlt hetekben a brit News of the World telefonlehallgatási botrányától volt hangos a világsajtó. Az egyik legpatinásabb brit bulvárlap bele is bukott az ügybe. Összegyűjtöttük minden idők legnagyobb újságírói leleplezéseit.

 

Gyermekprostitúció (Pall Mall Gazette, 1885)

A Pall Mall Gazette (és főszerkesztője, William Thomas Stead) volt a brit bulvárújságírás első nagy képviselője. 1885-ben kampányt indított a gyermekprostitúció ellen. A rendkívül elkeserítő helyzet bemutatására megszervezte a 13 éves Eliza Armstrong, egy kéményseprő lányának a megvásárlását. Az akció felemásra sikerült: egyrészt az általa kiváltott botránynak köszönhetően módosították még abban az évben a büntetőjogi törvényt, másrészt viszont William Thomas Steadet börtönbüntetésre ítélték.

A Blackwell Elmegyógyintézet (New York World, 1887)

1887-ben egy 23 éves munkanélküli újságíró, Nellie Bly (eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran) besétált a New York World szerkesztőségébe, bizonyos Joseph Pulitzerhez. Nagy sztorit hozott, mégpedig a Blackwell Elmegyógyintézetben történő borzalmakról. Miután zöld utat kapott, komoly kutatómunkát végzett, majd tökéletesen szimulálva bevonult az intézetbe. („Kétségtelenül tébolyodott... reménytelen eset” - szólt az egyik orvos szakvéleménye.) Amint bent volt, részletes beszámolót írt az iszonyatos körülményekről, az ehetetlen ételekről – a történet itt egyértelműen jól zárult, hiszen a riport megjelenése komoly reformintézkedéseket vont maga után.

Hitler (Daily Mirror, 1936)

A Hitler állítólagos eredeti naplóival kapcsolatos átverés legendássá vált – de vajon emlékszik-e még valaki a Daily Mirror 1936-os exkluzív interjújára? Ebben a német kancellár a béke és barátság iránti vágyát hangoztatja... A lecke már akkor sem volt új, de a mai napig tanulságos: attól, hogy valaki (legyen az akár a világpolitika egyik legfontosabb alakja) exkluzív interjút ad neked, nem feltétlenül jelenti, hogy hanyatt kell dobni magad és ájult szuperlatívuszokban írni az illetőről.

Thalidomide (Sunday Times)

A Sunday Times évekig tartó cikksorozata a Thalidomide nevű gyógyszer áldozatairól kissé eltér a korábbi oknyomozó típusú cikkektől, de nagyszerűen példázza az újságírói (és lapkiadói) kitartást. A nyugtató- és altatószerként használt készítményről későn derült ki, hogy súlyos születési rendellenességet okoz, végül három évi használat után 1961-ben vonták ki a forgalomból. A Sunday Timesnak hét évig tartott, amíg kártérítést tudott kiharcolni a gyártó cégtől a károsult családok számára. Általában a nagy leleplezések egy nagy cikket jelentenek (legalábbis abból indulnak ki), ebben az esetben ez nem egészen így volt.

Watergate (Washington Post, 1972)

Talán a médiatörténelem legnagyobb hatású leleplező cikksorozatát produkálta Bob Woodward és Carl Bernstein (legfelső képünkön), a Washington Post két újságírója (a legendás Mély Torok segédletével, persze). A lehallgatási botrány végül Richard Nixon amerikai elnök lemondásához vezetett. A történet pedig olyan mérföldkő, amiről azóta is minden kezdő újságíró álmodozik (legalábbis erősen reméljük).

David Mellor és Antonia de Sancha (News of the World, 1992)

Mióta világ a világ, a politikusok mindig is szerették volna megregulázni a sajtót. Nem volt ez másként 1992-ben sem, amikor az akkor alakuló Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal élére kinevezett államtitkár, David Mellor jelentette be, hogy a botránysajtó a végóráit éli, és ideje keményen megrendszabályozni.

Ha azt állítjuk, hogy a fagyi visszanyalt, akkor nem mondunk semmit. Jött ugyanis valaki, aki bepoloskázta azt a szobát, ahol a nős politikus meglehetősen heves lepedőakrobatikát folytatott egy Antonia de Sancha nevű színésznővel. A felvétel ment egyenesen a News of the Worldhöz (nyilván nem kis összegért), és innentől kezdve mér csak az volt a kérdés, hogy a vérbő államtitkár valóban szopogatta-e a színésznő lábujjait... A Sun legendás címadása remekül összefoglalja a végkifejletet: Toe job to no job. (Nem fordítjuk le, mert csak elrontani tudnánk.)

Jonathan Aitken (Guardian, 1995)

A Guardian 1995 áprilisában címlapon hozta a sztorit, mely szerint a védelmi beszerzésekért felelős miniszter párizsi szállodaszámláját egy szaúdi herceg fizette. Jonathan Aitken első reakciója a természetes politikusi reakció volt, amit ő úgy fogalmazott meg, hogy „kivágni az elfajzott és tévútra futott újságírás rákfenéjét ebből az országból”, mégpedig nem mással, mint „az igazság kardjával”. (Nocsak, a magyar politikusoknak van még mit tanulni?)

A sztori vége is tanulságos, hiszen az igazság kardja végül is lecsapott, csak nem egészen úgy, ahogyan a miniszter képzelte. Kiderült ugyanis, hogy állításával ellentétben a Ritz számláját nem a felesége egyenlítette ki (ott sem volt Párizsban...), a dologból bírósági ügy lett, és végül Jonathan Aitkent 18 hónapra börtönre ítélték hamis esküért. Más kérdés, hogy az végül sosem derült ki, mit is keresett a Ritzben... (Pedig van egy olyan sejtésünk, hogy ez lehetett volna a sztori legérdekesebb része.)

Brit politikusok költségtérítési botránya (Telegraph, 2009)

Gyakorlatilag a teljes brit politikai rendszer és garnitúra belerendült abba az ütésbe, amit a Daily Telegraph című lap vitt be, amikor elkezdte nyilvánosságra hozni, egyes képviselők milyen tételekre igényeltek (és kaptak) költségtérítést. A tény, hogy a Daily Telegraph fizetett a kiszivárogtatott adatokért, némileg ellentmondásossá teszi a sztorit, de az egy pillanatig sem lehet kérdéses, hogy attól még ez a modern nyugati politika egyik legnagyobb botránysorozata.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: média leglegleg

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es