Kívül tágasabb

A Kennedy-klán vége?

2011.01.10. 21:55, Kívül tágasabb , komment

Történelmi lépés volt, amikor év elején Patrick Kennedy utoljára zárta be maga mögött a Kongresszus kapuját, hiszen 1947 óta először fordul elő, hogy a legendás klán egyetlen tagja sem lesz tagja az amerikai politikai elitnek.

A 43 éves Patrick Kennedy Rhode Island képviselője volt az amerikai kongresszusban. Távozásával 64 év után először fordul elő, hogy a dinasztia egyetlen tagja sem tagja a képviselőháznak vagy a kongresszusnak.

A családja oly sok más tagjához hasonlóan az alkohol- és kábítószergondokat közelről ismerő politikus ugyanakkor nem bánja, hogy így alakult. „A családom örökségének része a köz szolgálata, de ez nem feltétlenül jelent közszolgálatot” – fogalmazott a tavalyelőtt, elhunyt Edward Kennedy szenátor fia.

Nehéz múlt

Patrick Kennedy kétségtelenül súlyos örökséget hordoz: egyik nagybátyját, John F. Kennedy amerikai elnököt 1963-ban, a másikat, Robert Kennedyt 1968-ban gyilkolták meg, míg apja legidősebb testvére (a dinasztiaalapító nagyhatalmú Joseph Kennedy első számú reménysége) a II. világháborúban veszítette életét.

Édesapja, Edward Kennedy fivérei halála után a demokraták nagy reménysége volt az elnöki posztra, ám a reményt már 1969-ben keresztülhúzta egy finoman szólva gyanús baleset, melyben egy nő (Mary Jo Kopechne) életét vesztette a szenátor elsüllyedő autójában.

Több is elvész?

Egyes elemzők szívesen vonnak párhuzamot a Kennedy-klán és az amerikai liberalizmus hanyatlása között, ám a család egyetlen, a közszolgálatban maradó tagja, Bobby Shriver (John F. Kennedy unokaöccse) szerint ez butaság: „Nagyszerű dolog a helyi politika. Elképesztően sokat tanultam belőle. A család helyi szinten vágott bele a politikába. A dédnagyapánk, Joseph Kennedy tanította leckéknek köszönhetően lettünk sikeresek országos szinten, szóval nagyon boldog vagyok itt, Santa Monicában.”

A jelenleg részidős képviselőként dolgozó Bobby Shriver korábban volt Santa Monica polgármestere is, és a U2 énekesével, Bonóval közösen dolgozott az afrikai segélyezés területén is. Édesanyja, Eunice Kennedy Shriver volt a Paralimpiai Játékok egyik életre hívója.

Ki viszi tovább a lángot?

Meglepő lenne persze, ha nem indultak volna meg máris a találgatások, hogy ki lesz az a Kennedy-családban, aki az országos politikai szintjén újraéleszti a dinasztiát. Az esélyesek között emlegetik Patrick Kennedy testvérét, Edward Jnr.-t, aki jelenleg Connecticutban dolgozik ügyvédként, vagy Edward Kennedy szenátor özvegyét, Vickit, esetleg Robert Kennedy legidősebb fiát, Joe-t.

Ugyanakkor kevés jóval kecsegtet, hogy a legutóbbi időkben a Kennedy-ek nem voltak túl sikeresek. Kathleen Kennedy Townsend például 2002-ben elbukta a Maryland kormányzói posztjáért vívott harcot, míg Caroline (a volt elnök, JFK lánya) sikertelenül próbálta meg átvenni Hillary Clinton szenátusi székét 2009-ben, amikor „személyes okokra” hivatkozva visszalépett.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása