A kamaszok életében eljön egy idő, amikor életüknek csak egy nagyon kis szeletét tárják a szülők elé, a többi rejtve marad a felnőttek előtt. Részben ezt a rejtett szeletet próbálta megragadni a hetvenes évektől a magyar származású amerikai fotós, Joseph Szabo.
Mindig érdekes olyan képeket látni, melyeken találkozik a múlt és a jelen, azaz amikor megnézhetjük, mivé lettek az egykor lázadó fiatalok, hogyan öregedtek meg (bocsánat: lettek érettebbek), egyáltalán, mi történt velük azóta.
Alighanem sokan kíváncsiak arra (rendben, mi is), mi is történik egy divatfotózás során a kulisszák mögött. Most abban a szerencsés helyzetben vagyunk (hiába, a közösségi oldalak szépsége), hogy kicsit beleshetünk a színfalak mögé.
Ahogy az ember öregszik, hajlamos megfeledkezni arról, milyen csodának látta gyerekként az egész világot. Tulajdonképpen ezen az ars poeticán alapul az amerikai fotós, Adrian C. Murray egész pályafutása.
Mexikónak az utóbbi években nincs túl jó híre, és ez alól nem kivétel sajnos a főváros sem, amin persze nincs mit csodálkozni. Miként azon sincs, hogy egy több mint 20 milliós nagyvárosban sok bűncselekmény elfordul.
Öt éven keresztül járta az Egyesült Államokat Johnny Milano fotós, hogy megörökítse az egész országban folyamatosan szaporodó szélsőjobboldali gyűlöletcsoportok mindennapjait.
Szelfik által uralt világunkban mindenki arra törekszik, hogy a lehető legtökéletesebb oldalát mutassa meg a közösségi felületeken. Mi a tökéletes szelfi titka?
Van egy városrész, ahol minden gyerek ismer valakit, akit az elmúlt évek bandaháborúiban gyilkoltak meg, és szinte mindenkinek van olyan rokona, vagy barátja, aki valamelyik bandának a tagja.
Miért érdekes Szentpétervár egy utcai fotós szemével? Semmiért. A kissé meghökkentő választ nem mi adtuk, hanem némileg meglepő módon egy szentpétervári fotós. Akinek a képeit elnézve azért nem teljesen értünk vele egyet.
Sokat lehetett az elmúlt hónapokban hallani arról, hogy Donald Trump a rozsdaövezet szavazatait elvíve lett amerikai elnök. Kicsit ezt a hangulatot adják vissza Emmanuel Monzon képei, melyek arra is válaszolnak, hogy milyen lenne az emberek nélküli Amerika.
apro_marosan_petergabor:
Sokféle élet van, munkában és azon kívül. Nem tudjuk ennek a sztyuvinak milyen a magánélete. Lehet, hogy teljesen normális - a sok távolléttől eltekintve.
Nyilatkozata amúgy elég diszkrét volt, még ... (2019.08.25. 18:41)Egy magánrepülő stewardessének vallomása
laszlo ador:
Lehet úgy kommentárolni,hogy tetszik de nem"imádom"-imádni
Istent szokták.Mármint a keresztények(az álkeresztények azok
Orbánt imádják,dehát Ö mégcsak a fasorban sincs. (2019.08.25. 11:11)Az amerikaiak imádják Michelle Obamát