Donald Trump egyre közelebb kerül ahhoz, hogy ő legyen a republikánusok jelöltje a közelgő elnökválasztáson, ami persze még messze nem jelenti azt, hogy be is költözhet majd a Fehér Házba. Azt viszont már tudja, kit szeretne felkérni, hogy a beiktatási ceremónián játsszon.
Hírességek furcsa alvási szokásai
2016.04.27. 06:45, , 30 komment
Az alvás egyike a legfontosabb dolgoknak életünkben, nagyon nem mindegy, mennyit és főleg milyen körülmények között alszunk. Persze mint az élet minden területén, ezen is akadnak bőven furcsa szokások, most ezek közül mutatunk be párat néhány híres ember példáján keresztül (csak hogy valami móka is legyen benne).
Öt igazán korrupt politikus
2016.04.26. 06:46, , 13 komment
Korrupt politikussal tele van a padlás, ebből a szempontból nagy különbség nincs a világ országai között (abban már inkább, hogy közülük hányan buknak bele, és / vagy végzik börtönben). Nem mintha tippeket szeretnénk adni e poszttal, de most bemutatunk ötöt minden idők legzűrösebb amerikai politikusai közül.
Tíz dolog, amit nem tudott Shakespeare-ről
2016.04.25. 06:47, , 6 komment
Ezekben a napokban emlékezik meg Nagy-Britannia (és az egész világ) William Shakespeare halálának 400. évfordulójáról. Minden idők egyik legnagyobb hatású szerzője 1616. április 23-án hunyt el, 52 éves korában, ami abban az időben már meglehetősen idős kornak számított. Lássunk most tíz olyan érdekességet, ami talán nem mindenki számára nyilvánvaló!
Megúszni James Bondot
2016.04.23. 06:47, , 10 komment
Mert akkor egyszer csak jön a jóképű külföldi, és James Bondként meghódítja a gyanútlan ifjú hölgyeket, veszélybe sodorva a nemzet biztonságát. Kissé morbidan hangzik, pedig a kínai vezetés 16 oldalas képregényben hívja fel a kormányalkalmazottak figyelmét erre a borzalmas veszélyre.
Mennyibe kerül II. Erzsébet?
2016.04.22. 06:43, , 12 komment
Miközben szerte az Egyesült Királyságban százezrek ünnepelték az uralkodó, II. Erzsébet 90. születésnapját (mármint a valódit, mert a hivatalos majd csak nyáron lesz, de ebbe ne menjünk most bele), érdemes egy pillantást vetni arra is, mennyibe kerül a briteknek a királyi család, összehasonlítva a nagyobb európai uralkodó famíliákkal.
Szokatlan szexhelyszínek
2016.04.21. 06:41, , 8 komment
Néha nem árt, ha az ember feldobja valamivel a szexuális életét, az persze nem mindegy, hogy hogyan és hol teszi mindezt (a kivel kérdését most nagyvonalúan tegyük félre). Egy friss felmérés elég érdekes eredményeket hozott.
A világ legerőszakosabb nagyvárosai
2016.04.20. 06:33, , 8 komment
Ismét megjelent a világ nagyvárosainak biztonsági helyzetéről szóló jelentés, és nem túl jó hír a közelgő riói olimpia előtt, hogy az első 50-be nem kevesebb mint 21 (!) brazil település került be. Általában véve is elmondható, hogy Latin-Amerikában nagyon rossz a helyzet.
Tegnap született
2016.04.19. 06:46, , komment
Az anyaság csodája nehezen megragadható dolog, amikor mégis sikerül, akkor valami fantasztikus születik. Ez történt Jenny Lewis esetében, aki egy egészen egyszerű és talán éppen ezért is szuper ötlettel állt elő (és valósította meg): édesanyákat fényképezett le egy nappal a szülést követően, babájuk társaságában.
Obszcén dologról beszélt George Clooney
2016.04.18. 06:50, , komment
Javában zajlik az amerikai elnökválasztási kampány (a két nagy párt ugye egyelőre az elnökjelöltjét keresi), melyen a világ egyik legfontosabb politikai pozíciója a tét, így nem csoda, hogy ez hatalmas összegeket is vonz. Obszcénul nagy összegeket…