Kívül tágasabb

A világ legerőszakosabb nagyvárosai

2016.04.20. 06:33, Kívül tágasabb , 8 komment

Ismét megjelent a világ nagyvárosainak biztonsági helyzetéről szóló jelentés, és nem túl jó hír a közelgő riói olimpia előtt, hogy az első 50-be nem kevesebb mint 21 (!) brazil település került be. Általában véve is elmondható, hogy Latin-Amerikában nagyon rossz a helyzet.

venezuela.jpg

Kiugróan sok (ismét...) latin-amerikai nagyváros nevével találkozhatunk a mexikói Közbiztonsági Tanács szokásos éves jelentésében és ezúttal nem hogy nem túlzunk, de talán még visszafogottan fogalmaztunk.

Mert hát minek lehet azt nevezni, hogy az ötvenes listán szereplő településekből 41 ebben a régióban található, ráadásul 21 Brazíliában (ami még akkor sem túl jó hír a nyári olimpia előtt, ha maga Rio de Janeiro nincs a TOP50-ben).

Latin-Amerika kiemelkedően rossz helyzete elsősorban a kábítószerkereskedelemnek és főleg az azzal járó erőszaknak, bandaháborúknak, politikai bizonytalanságnak és persze a szegénységnek köszönhető.

„A kábítószerrel lehet messze a legtöbbet keresni a feketepiacon. A becslések szerint évente több mint 3 milliárd dollárnyi a forgalom, ráadásul a világgazdaság évtizedek óta hatalmas összegeket pumpál a bűnszervezetekbe” - fogalmazott a témával foglalkozó szakíró, Ioan Grillo.

„Ebből a pénzből a bűnszervezetek még több fegyvert vesznek, még több bérgyilkost fizetnek meg, még több rendőrt és politikust vesztegetnek meg... ezért van az, hogy Latin-Amerika és a karibi térség forrásponton van” - tette hozzá az író.

Visszatérve a listához, erre a 300 ezer lakosnál nagyobb városok kerültek fel. Nem vették számításba a háború sújtotta településeket, így azért pár nyilvánvalóan életveszélyes város (például Szíriából vagy Irakból) nem található itt.

Lássuk tehát a 10 legveszélyesebb nagyvárost a világon (zárójelben a 100 ezer főre eső gyilkosságok számával):

10. Cali, Kolumbia (64.27)
9. Cape Town, Dél-Afrika (65.53)
8. Palmira, Kolumbia (70.88)
7. Valencia, Venezuela (72.31)
6. Distrito Central, Honduras (73.51)
5. Maturin, Venezuela (86.45)
4. Acapulco, Mexikó (104.73)
3. San Salvador, El Salvador (108.54)
2. San Pedro Sula, Honduras (111.03)
1. Caracas, Venezuela (119.87)

(Fotó: flickr.com/Diariocritico de Venezuela)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása