Magyarországon még csak az utóbbi években kezdett elterjedni az Apák napja (és néha az az ember érzése, hogy még mindig nem nagyon tudjuk hova tenni az egészet), és persze a fasorban sincs az Anyák napjához képest. Persze nem csak Magyarországon van ez így – ami már abból is látszik, hogy kis túlzással ahány ország, annyi időpontja van.
Felhőkarcolók a sivatagban
2016.06.15. 06:10, , komment
Vajon hogyan néznének ki mondjuk a manhattani felhőkarcolók a sivatagban? Speciel nekünk sosem jutott volna eszünkbe ez a kérdés, nem úgy Anton Repponennek, aki Misplaced New York (kb. Áthelyezett New York) címmel készített sorozatot. Érdekes ötlet szuper megvalósítással.
Az első szívmelengető találkozás
2016.06.13. 06:45, , komment
Semmi sem hasonlítható az első találkozáshoz – az öröm, a fájdalom, a félelem és persze az izgalom egyszerre van jelen egy gyermek születésekor. Ezt a pillanatot próbálja dokumentálni a The First Hello Project, és sikerül is neki, nem akármilyen képekkel.
Hol kell a legtöbbet dolgozni a világon?
2016.06.11. 06:41, , 16 komment
A címben feltett kérdésre nem könnyű válaszolni, hiszen a ledolgozott órák száma és a munka intenzitása nem feltétlenül felel meg egymásnak. Az Expert Market oldal mégis belevágott és összeállított egy listát azokról a nagyvárosokról, ahol a legtöbbet dolgoznak az emberek, és így a legrosszabb a munka-magánélet egyensúlya.
Hongkong is a listán
A világ egyik legveszélyesebb munkája
2016.06.10. 08:42, , 11 komment
Sok minden szeretnénk lenni, de a mai posztban bemutatott képeket látva nicaraguai rákhalászok szinte biztosan nem. Nem véletlenül tartják ezt a világ egyik legveszélyesebb munkájának.
Tíz dolog, amit nem tudtál a Vatikánról
2016.06.09. 06:43, , 2 komment
A világ legkisebb országáról sok minden köztudott, és persze sok olyan érdekesség is akad, ami talán kevéssé közismert. Most az utóbbiak közül választottunk ki tízet.
Ahol megállt az idő
2016.06.08. 06:45, , komment
Azt mondják, a gyerekkor meghatározó időszak az ember életében, egyebek mellett abból a szempontból is, hogy később milyen irányban indul az életben. Romain Veillon története is ezt bizonyítja. Hogyan jön ide a megállt idő?
Ilyen is van: itt a szelfiszobor
2016.06.07. 06:44, , 2 komment
Várható volt, hogy egyszer ez is bekövetkezik, és íme, egy texasi városban úgy döntöttek: legyen szelfiszobor. A reakciók persze felemásak voltak, akadtak, akik szerint ez szuper ötlet, mások viszont a nyugati civilizáció végét vizionálják. Szerintünk meg csak simán jópofa.
Lessen be Muhammad Ali legendás edzőtáborába!
2016.06.06. 06:43, , 5 komment
Minden idők egyik legnagyobb, a hétvégén elhunyt bokszolója, Muhammad Ali közel egy évtizeden keresztül készült a mérkőzéseire abban az edzőközpontban, amit saját magának épített Pennsylvaniában.
Melyik a világ legjobb országa?
2016.06.04. 06:43, , 22 komment
Vajon hol a legjobb élni a világon? A kérdés nagyon nehezen megválaszolható, sokan próbálkoztak már vele, a nehézséget persze az jelenti, hogy mindenkinek más a fontos, de azért időről időre előkerül egy-egy objektív lista. Így például most is.
Stockholm hivatalosan is jó hely