Kívül tágasabb

Ahol megállt az idő

2016.06.08. 06:45, Kívül tágasabb , komment

Azt mondják, a gyerekkor meghatározó időszak az ember életében, egyebek mellett abból a szempontból is, hogy később milyen irányban indul az életben. Romain Veillon története is ezt bizonyítja. Hogyan jön ide a megállt idő?

cim_126.jpg

A párizsi kissrácot gyerekként lenyűgözték az elhagyott, üresen álló épületek (persze ezzel nincs egyedül, a legtöbb gyerek szívesen bujkál ilyen helyeken), és ez a szenvedély máig megmaradt.

Így aztán nem is akkora csoda, hogy a ma már 32 éves fotós igazi kalandorként bolyongja be a világot Afrikától Dél-Amerikán át Európáig, hogy elhagyatott házakat, vasútállomásokat, kaszinókat és üres börtönöket örökítsen meg.

„Mindig is imádtam ezeket az épületeket, megpróbáltam elképzelni a történetüket, milyen emberek és hogyan élhettek, dolgozhattak bennük” – nyilatkozta szenvedélyéről.

„Aztán idővel arra gondoltam, megpróbálom megragadni az ott tapasztalható időtlenséget és hangulatot, hogy megmutassam, miként állt meg az idő és a pusztulás, valamint a természet miként szerezte vissza a hatalmat” – tette hozzá Romain Veillon.

A fotós első keménykötésű könyve megjelenése után sem áll le, terveiben egy ázsiai út szerepel. A megörökített épületek pontos helyét viszont nem szívesen árulja el, mert attól tart, azok a vandálok áldozatává lennének.

(Fotó: romainveillon.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: fotó Romain Veillon

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása