A volt amerikai elnök augusztus 4-én lesz 60 éves, a kerek évfordulót hatalmas bulival tervezi megünnepelni. George Clooney-től Steven Spielbergig félezer vendéget hívtak meg – és sokaknak éppen ez jelent problémát.
A kerek születésnapokat nagy bulival szokás megünnepelni, nincs ez másként a szerdán 60 éves Barack Obama esetében sem, aki 500 vendéget hívott a Martha’s Vineyardon rendezendő bulira.
A 200 fős személyzettel együtt ez 700 ember egy helyen, és éppen ebből let a gond, hiszen a Covid-járvány (reméljük) vége felé, a delta variáns terjedésének idején ezt nem mindenkinek a gyomra veszi be.
A buli egy 700 négyzetméteres ház kertjében lesz, olyan vendégekkel, mint Oprah Winfrey, George Clooney, Steven Spielberg vagy éppen a fel is lépő Pearl Jam. (Joe Biden amerikai elnök a hírek szerint nem lesz jelen volt főnöke és egyben elődje partiján.)
Obamáék azt mondják, próbálnak mindent megtenni a résztvevők biztonsága érdekében, minden meghívottat tesztelnek, ráadásul csak beoltottak vehetnek részt, maga a buli pedig (mint említettük) szabadtéren lesz.
Csakhogy a napokban a National Institutes of Health kormányügynökség igazgatója a nagyobb partik ellen szólalt meg a CNN-en.
“Ha egy kisebb buliról beszélünk, mondjuk meghívok az otthonomba 6-8 embert, akik mind be vannak oltva, akkor jelenleg nem szükséges maszkot viselnünk. De ha mondjuk százan vannak jelen, akkor miként ellenőrizzük a beoltottságot?” – tette fel a kérdést Francis Collins.
Az internet népe kevésbé volt megértő, a Twitteren például valaki úgy fogalmazott: “az elitnek nem kell betartania azokat a szabályokat, melyeket nekünk állítottak fel”.
(Fotó: instagram.com/michelleobama)