Kívül tágasabb

Úgy nézheted meg Amszterdamot, mint még soha

2021.06.08. 06:30, Kívül tágasabb , komment

A holland nagyváros talán a csatornákról nézve a legszebb. „Észak Velencéje” nem véletlenül kapta a nevét, ám most egy egészen új módon, Roboattal járhatjuk be.

cim_403.jpg

A Roboat persze szójáték, a robot és a hajó (boat) szavakból, így aztán nem nehéz kitalálni, hogy önvezető elektromos hajókról van szó, amit a helyi Institute for Advanced Metropolitan Solutions dolgozott ki a Massachusetts Institute of Technology segítségével.

Az ötéves kutatói projekt a világ első ilyen hajóflottáját szállítja majd a holland városnak, a prototípust már áprilisban kipróbálták a vízen. Ezzel persze még nincs vége a fejlesztésnek, hiszen még több kísérletre van szükség.

1_565.jpg

A Roboatok mindegyike 4 méter hosszú, a maximális sebességük 6 km/óra és 12-24 órán keresztül működőképesek egyetlen töltéssel és kb. 100 km-t képesek megtenni. (A meglehetősen széles spektrum a többféle akkumulátornak és az utasok eltérő számának köszönhető.)

A fejlesztést végző AMS igazgatója, Stephan Van Dijk arra hívta fel a figyelmet, hogy a robothajóknak többféle hasznosítása elképzelhető, nem csak utasokat szállíthat, de a belvárosi szemét elszállítására is alkalmas lehet.

2_528.jpg

„Az Amszterdamhoz hasonlóan vízben gazdag városok számára az automatizált vízi közlekedés érdekes lehetőségeket nyit meg a városi infrastruktúra fejlesztésében” – tette hozzá.

Ha minden jól megy, akkor aligha kell sokat várni arra, hogy mi is felpattanhassunk egy Roboatra és úgy láthassuk Amszterdamot, mint még soha.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása