Kívül tágasabb

Érdekes problémák várnak a Z generációra

2021.04.06. 06:30, Kívül tágasabb , komment

Az 1996 után születettek generációja egészen sajátos helyzetben találja már most is magát és pláne így lesz ez a jövőben kezdve a közösségi média jelentette kihívásoktól a munkaerőpiac bizonytalanságain át egészen olyan dolgokig, mint a deep fake videók.

no_mobillal_foto_pixabay_com_cyndidyoder83.jpg

A közösségi média és a magánélet

Az Z generáció tagjai az elsők, akiknek már teljesen természetes a közösségi média léte, hiszen tizenéves koruk első éveiben már volt Facebook, Twitter. És ők azok, akik tiniként már megosztottak magukról tartalmakat anélkül, hogy belegondoltak volna annak lehetséges következményeibe.

Ezzel együtt ők az első generáció, amely azóta felnőtt (aki 1996-ban született, az idén már 25 éves), és nyilván bőven akadnak köztük, akik nem bánnák, ha jó pár fotó, videó, stb. nem szerepelne a falukon, ahonnan persze eltüntethetik, de a nyoma megmarad.

A munkaerőpiac bizonytalansága

A „ki tudja, mi lesz jövőre?” persze nem csak a Z generáció tagjait érinti, de talán ők azok, akiket a leginkább beszippantottak az Uber és társai alkalmi munka kínálta bevételi lehetőségei, eldobható munkaerőt csinálva belőlük.

Ez Magyarországon talán kevésbé jellemző, mint az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európa egyes országaiban, előbbiben különösen nehézzé teszi a generáció tagjainak helyzetét a nagyon drága magánegészségügy.

A deep fake videók

A deep fake videók jellemzője, hogy egyre nehezebb megmondani, valóban azt az embert látjuk-e, akiről azt hisszük, hogy a felvételen van, ami egyszerre izgalmas lehetőség és legalább annyira rémes kilátás.

A Photoshop és az önbecsülés

Ha már itt tartunk: a különböző képszerkesztő programok rengeteg hasznos dologra használhatók, de ugyanannyira károsak is lehetnek, hiszen megváltoztatják a magunkról kialakított képet és rombolhatják az önbecsülésünket.

Nem mintha ez újdonság lenne, hiszen a különböző magazinok már évtizedek óta élnek azzal az eszközzel, hogy módosítsák a sztárok kinézetét és testét, de mióta ezt a különféle szűrőknek hála bárki megteheti, a helyzet tovább romlott.

A felhasználónevek

Érdekes probléma, hogy minél többen használják a különböző közösségi oldalakat, emailszolgáltatókat, annál jobban fogynak a felhasználónevek. Vajon messze van az az idő, amikor az utódainkra nem csak földi javainkat hagyjuk, hanem mondjuk a felhasználónevünket is?

Nem biztos, ugyanis az Indy100 cikkében szereplő egyik hozzászóló például arról írt, hogy több olyan barátja is akad, akinek első dolga az volt, miután kiválasztotta leendő gyermeke nevét, hogy gyorsan lefoglalt neki egy Gmail felhasználónevet is…

(Fotó: pixabay.com/cyndidyoder83)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása