Kívül tágasabb

Ilyen lesz Manhattan első nyilvános strandja

2021.02.13. 06:30, Kívül tágasabb ,

A világ egyik kereskedelmi, pénzügyi és kulturális központja sok mindenről ismert, speciel a strandjairól (alighanem érthető okokból) kevésbé. Hogy igény lenne-e rá, az egy jó kérdés, mindenesetre a helyiek úgy döntöttek, a válasz igen.

cim_381.jpg

Pályázatot írtak ki a majdan (a tervek szerint 2023 tavaszától) megnyíló partszakasz fejlesztésére, ami az első nagyobb közpénzből zajló hasonló beruházás lesz a Battery Park kiterjesztése óta, márpedig az a 70-es években volt…

A Gansevoort Peninsula Park tervezett költségvetése 70 millió dollár. A Hudson folyó környékének fejlesztését végző alap elnök-ügyvezetője szerint ez a strand az egész projekt egyik legfontosabb eleme.

3_453.jpg

2_515.jpg

“Köszönhetően partnerünknek, New York városának, hogy támogatja ezt a kezdeményezést, ami így a Hudson River Park legnagyobb összefüggő zöldterülete lesz” - hangsúlyozta Madelyn Wils.

A terület egyik végén homokos partszakaszt alakítanak ki, míg a többi részen füveset, de lesz sportpálya, kutyafuttató, piknikező és jó sok napozóágy is a 2,2 hektáros területen. A cél emellett az, hogy a kajakosok és a kisebb hajókkal sportolni vágyók is innen induljanak el a folyón.

1_549.jpg

A Heatherwick Studio tervezett egy “Kis szigetet” is, ami voltaképpen egy botanikuskert 35 különböző fával, 65 fajta bokorral és 270 féle egyéb növénnyel.

 

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása