Kívül tágasabb

Szupervonatot épített Kína

2021.01.17. 06:30, Kívül tágasabb , komment

Kétszer olyan gyors, mint az ikonikus japán Sinkanszen és gyorsabb, mint egy Bugatti Chiron – Kína ismét odatette magát, amikor megépítette a jelenleg a világ legyorsabb földön haladó közlekedési eszközének számító vonatot.

cim_377.jpg

A lebegő mágnesvasút nemrég bemutatott prototípusa 620 km/órás csúcssebességre képes. A prototípust Csengduban mutatták be azzal az ígérettel, hogy magát a vonatot is teljes egészében az ázsiai országban gyártják majd.

A lebegő mágnesvasút (vagy angol rövidítéssel maglev) olyan rendszer, melynek esetében (mint neve is mutatja) a vonatot mágneses mező tartja a pályán és hajtja meg kerekek helyett.

1_546.jpg

A maglev esetében tehát a mágneses erőt hasznosítják az emelésre és a meghajtásra, ezáltal csökkentik a súrlódást, és magasabb sebességet tesznek lehetővé.

Visszatérve Kínára, az állami hírügynökség persze nagy hajcihőt csapott az esemény körül. A prototípus elkészítése állítólag 60 millió jüanba (kb. 2,7 milliárd forintba) került, a fejlesztésért a Jiaotong Egyetem felelt két állami vasúttársaság segítségével.

2_512.jpg

A fejlesztők szerint a kínai változat különbözik a Németországban és Japánban is fejlesztett változatoktól, elsősorban abban, hogy könnyebb és olcsóbb a gyártása és működtetése.

A prototípus 21 méter hosszú és egy mindössze 165 méter hosszú tesztpályán próbálgatják. Szóval azért nem holnap fogunk utazni rajta.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása