Kívül tágasabb

Tíz év és a várandós Marilyn Monroe képei

2020.12.27. 14:16, Kívül tágasabb , komment

Ma tíz évvel ezelőtt indult útjára egy hirtelen ötlettől vezérelve a Kívül tágasabb blog. Azóta több mint 3000 poszt született, melyekre nagyjából 35 millió alkalommal kattintottatok – ami egészen hátborzongató szám. Tíz év terméséből válogattunk.

marilyn_monroe_cim.jpg

„Szerencsétlen britekre rájár mostanában a rúd. Nem elég, hogy Nagy-Britannia egy jelentős részén jóformán mozdulni sem lehet az ítéletidő miatt, egészen mostanáig erősen fenyegetett a veszély, hogy a jövő héttől állni sem tudnak majd az autóikkal.

Pontosabban parkolni.

Történt ugyanis, hogy a brit kormány a nagy spórolási őrületben úgy döntött, megváltoztatja az 5 és 10 pennysek alapanyagát, és méretét is. Az új érmék így az eddigi 1,7 mm helyett a jövőben 1,9 mm vastagok lesznek, viszont az olcsóbb alapanyag következtében 10 millió fontot (szolid 3,2 milliárd forintot) spórolnak majd.”

Tíz évvel ezelőtt ezzel a sztorival indult el (még egy másik felületen) a Kívül tágasabb, melynek célja az első pillanattól az volt, hogy megmutassuk, milyen érdekes (fontos vagy kevésbé fontos) dolgok történnek Magyarországon kívül.

2010. december 27-én eszünkbe sem jutott, hogy 2020. december 27.-én még mindig lesz Kívül tágasabb (kicsit őrült dolognak tűnt volna, valljuk be), de van és számtalan olyan sztori volt, amelyeket nagyon szerettetek.

Az öt legolvasottabbat válogattuk ki ezek közül, fordított sorrendben (mindegyiket több mint 100 ezer alkalommal kattintottátok). Az eredeti posztokat a címekre kattintva olvashatjátok el.

5. Élve eltemetve Hongkongban

hongkong.jpg

2019 októberében írtunk arról, milyen rémes körülmények között él a kínai nagyváros lakóinak egy része. A csillagászati lakbérek miatt egyre nagyobb részük képtelen megengedni magának az emberhez méltó otthont, folyamatosan terjednek a minilakások, melyeket a helyi szlengben csak „koporsófülkének” neveznek.

A helyzet annyira súlyos, hogy már az ENSZ is elítélte ezeket a rémálomszerű „lakhelyeket”, mondván, hogy azok „támadást jelentenek az emberi méltóság ellen”. Ennek ellenére mintegy 200 ezer ember (azaz kb. Debrecen teljes lakossága) él ilyen helyeken.

4. Amerikai bordélyok belülről

amerikai_bordely.jpg

Öt éve tettük közzé Marc McAndrews történetét, aki úgy döntött, végigfotózza az amerikai Nevada állam bordélyházait. Az ötlet persze nem feltétlenül eredetisége miatt érdekes, hanem azért, mert a fotós saját bevallása szerint korábban még sztriptízbárban sem járt, azaz teljesen friss szemmel nézte ezt a világot.

Nem kevés időt szánt rá, hiszen egy-egy helyen egy héttől egy hónapig terjedő ideig maradt, beköltözött a szobákba, megosztotta a lányokkal a fürdőszobákat, szóval olyan mélyen beleépült ebbe a világba, mint a benne élőkön kívül talán senki.

A képei pedig egészen egyedülállók és érdekesek lettek.

3. A szupermarketek tíz trükkje

Három éve próbáltuk megmutatni, milyen trükkökkel ösztönöznek vásárlásra a szupermarketet. Ezek között vannak egészen közismertek (például hogy a legnépszerűbb termékeket teszik mindig középre) és kevésbé köztudottak is. Ezekből válogattunk most ide négyet.

szupermarket_foto_flickr_com_simon_shek_1.jpg

Szándékosan összezavart vásárlók

Nem látsz semmi logikát a termékek elhelyezésében? Nem véletlen, az egyik legrégibb trükk ugyanis a vásárlók összezavarása, abból kiindulva, hogy minél többet mászkálsz az üzletben, annál nagyobb eséllyel leszel az impulzusvásárlás áldozata, azaz veszel meg olyasmit, amit eredetileg nem is szerettél volna.

A nem tervezett vásárlások aránya a több részleget bejáró vásárlóknál 68 százalék volt egy felmérés szerint, szemben a céltudatosabb, és kevesebbet bolyongó társaik 51 százalékával.

Hatalmas bevásárlókocsik

Eltöprengtél már valaha azon, miért olyan nagyok a bevásárlókocsik, amikor a vásárlók döntő többsége sosem tölti meg? Nos, azért, mert kutatásokkal bizonyították, hogy duplájára növelik a bevásárlókocsi méretét, az emberek 40 százalékkal többet vásárolnak.

Lassú ütemű zene

Nem véletlen, hogy a szupermarketekben és a bevásárlóközpontokban állandóan szól a zene, egy kutatás ugyanis kimutatta, hogy a kellemes, és lehetőleg lassú ütemű háttérzene tovább az üzletben tartja a vevőket, akik így értelemszerűen szívesebben és többet vásárolnak. A lassabb zenére ráadásul önkéntelenül lassabban mozgunk.

Az eldugott tejtermékek

A tejtermékek a legnépszerűbbek közé tartoznak, ezért bevált trükk, hogy azokat a bejárattól lehetőleg minél messzebb helyezik el, hogy lehetőleg az egész boltot be kelljen járni miattuk.

2. Így nézhet ki az ember 2100-ban

Második legnépszerűbb posztunk tavalyi és egy olyan 3D-modellt mutat be, mellyel a jövőbeni emberről készítettek (a tudományos előrejelzéseket alapul véve) képet.

A Mindynek nevezte modellnek a háta már görnyedt, hiszen az ember órákat tölt a számítógép előtt ülve, és a nyaka pedig előre van hajolva az okostelefon nyomkodásától és bámulásától.

mindy.jpg

A nyakizmok megnyúltak, megerősödtek, annak érdekében, hogy korlátozzák a rossz tartásból eredő károkat, csökkentsék a fájdalmat.

Az agy mérete csökkenhet, ugyanis közelmúltbeli kutatások azt állapították meg, hogy az ülő életmód csökkenti az agyi kapacitást. A könyök 90 fokban kifordul a kütyük állandó fogásától és a kézfej is alkalmazkodik a fogáshoz.

1. A várandós Marilyn Monroe mesés tengerparti képei

Marilyn Monroe legendáját és töretlen népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy ezen a blogon is egy róla szóló poszt lett tíz év legolvasottabb írása, méghozzá 2020 januárjából.

marilyn_monroe_cikk.jpg

Természetesen sokan és sokszor fotózták a színésznőt, ám közülük keveseket engedett magához olyan közel, mint Sam Shaw-t, akire barátjaként tekintett, és akit legsérülékenyebb pillanataiban is közel engedett magához.

Az 1957 júliusában a New York-i Amagansett Beachen készült képeken például a színésznő várandós volt. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, hiszen egy hónappal később elveszítette a magzatot.

„Smink nélkül is gyönyörű volt, de szép volt a lelke is” - írta le a színésznőt Sam Shaw. A képeken Marilyn Monroe fehér fürdőruhát visel, szőke haját összeborzolta a szél, természetes szépsége, boldogsága és nyugalma átsugárzik rajtuk.

Most tehát nekivágunk a következő tíz évnek is, remélve, hogy 2030. december 27.-én is itt leszünk még. Bármilyen őrületnek is tűnik…

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek. 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása