Kívül tágasabb

Éneklő karácsonyfa és sziklamászó télapó

2020.12.15. 19:37, Kívül tágasabb , komment

Már mutattunk néhány furcsa, szokásosnak éppen nem mondható karácsonyi tradíciót az Egyesült Államokból. Ezt a sor folytatjuk most, sok-sok fénnyel, söröshordókkal és óriási karácsony üzlettel.

egyesult_allamok_karacsony_mississippi_foto_kathy_martini_images_instagram.jpg

Louisianában tüzek gyúlnak karácsony éjszaka. A szokás a kreol kultúrára vezethető vissza. Némelyik máglyarakás, amiknek a formája általában régi indián sátrakra emlékeztet, akár 9 méternél is magasabb lehet.

Marylandben fényekbe borul a 34. utca. A szokást mintegy negyedszázada indította el az egyik helyi lakos Baltimore-ban, aki először csak a kerti fára helyezett egy fényfüzért. Az ötletet a szomszédok is követték, mostanra pedig tömegek járnak csodájára a környék kivilágításának.

A mostani helyzetben persze azt ajánlják a nézelődőknek, hogy vegyenek maszkot, ha szeretnék megnézni a kivilágítást. Ezt a „fényünnepet” legalább nem kellett törölni a járvány miatt.

Valószínűleg a világ legnagyobb karácsonyi boltjában is kevesebben lesznek idén a szokásosnál. Az áruház a Michigan államban fekvő Bronnerben található és mintegy 29 ezer négyzetméteren árulnak a karácsonnyal kapcsolatosan mindent, ami szem szájnak ingere.

És még mindig fények. mississippi-i Biloxi Beachen feldíszített hajók állnak a part mellett, amelyeket egészen extrém módon dekorálnak ki. A program csúcsa pedig egy tűzijáték.

Nebraskában Buffalo Bill házát díszítik fel különleges módon. Járványmentes időkben a ház különböző szobáit más-más szervezetek „fogadják örökbe” és dekorálják, most azonban csak kívülről, autóból lehet megtekinteni a Cody-házat. William Fredrick Cody volt ugynis Buffalo Bill valódi neve.

Új-Mexikóban egy bizonyos fajta chilipaprikát, a ristrát aggatják fel karácsonyi dekorációként a házakra. Fehér karácsony úgysincsen délen, így ott nem az édesség, hanem inkább ez az erős fűszer hódít az ünnephez kapcsolódva is, és abban bíznak, hogy a paprika egészséget és szerencsét hoz a következő évre.

A New York állambeli Rochesterben söröshordókból építenek karácsonyfát, mintegy 430 darab hordó alkotja a különleges építményt és mintegy 600 méternyi fényfüzér borítja.

Egy másik különleges karácsonyfa pedig dalra fakad Oregonban. A különleges „fában” 350 énekes helyezkedik el, akik egy kétórás ünnepi műsorban vállalnak szerepet.

Az éneklő „karácsonyfa” már 58 éve tradíció és még sosem törölték, idén ugyan élőben nem lehet megnézni, de streamen viszont továbbra is élvezheti a nagyközönség.

Végül zárjuk egy egészen extrém télapóval a körképet, aki egy igazán hatalmas „kéményen” érkezik. Az észak-karolinai Chimney vagyis Kémény-sziklán ereszkedik le, közel 100 méter magasról. 

(Fotó: Instagram/Kathy Martini Images)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása