Kétségtelenül nem tűnik különösebben vonzónak, ha az ember lakhelyét Asbestosnak hívják, aligha csoda, hogy a kanadai kisváros lakói úgy érezték, itt az ideje új nevet választani.
A quebeci, mindössze 7000 lakosú település mellett volt régen a világ legnagyobb aszbesztbányája, innen eredt tehát a város neve. Az aszbesztről azóta kiderült, hogy káros, így aztán jöhetett a névváltás.
Az új név a kétségtelenül romantikusabb hangzású Val-des-Sources lett. A városvezetés szerint erre azért is szükség volt, mert az eredeti (egyébként a XIX. században kapott) név kissé megnehezítette a külföldi tőke bevonását.
A Montrealtól 150 km-re keletre fekvő település tavaly novemberben kezdett új név keresésébe, amit végül a napokban jelentettek be ünnepélyes körülmények között.
A BBC beszámolója szerint a település lakóinak fele (a legfiatalabb 14 éves volt) voksolt, a Val-des-Sources név a harmadik körben, a szavazatok 51 százalékával nyert.
Olyan vetélytársakat előzött meg, mint L'Azur-des-Cantons, Jeffrey-sur-le-Lac, Larochelle, Phénix és Trois-Lacs - utóbbi kapta egyébként a második legtöbb szavazatot.
A névtáblák cseréjével még kicsit várni kell, várhatóan az év végére sikerül mindenhol megoldani. “Szép karácsonyi ajándék lesz” - mondta a város polgármestere.
(Fotó: Ville D'Asbestos)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.